“Nincs és nem is volt más alternatíva, mint a jobboldal. Végre magára talált a magyar társadalom döntő többsége…Talán felocsúdnak azok a szabadelvű, szociálisan érzékeny baloldali emberek is (…), akik az elkövetkezendő évtizedek építő munkájába bekapcsolódnak, s szándékuk, céljuk nem a rombolás, hazájuk kiárusítása lesz. Mert bizony közülük az úgymond, megmondóembereknek továbbra is savanyú a szőlő (…) Roncstársadalomról kesereg Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalomban. Pedig ők és hasonszőrű társaik akarták azzá tenni. Ők ma is fékei a haladásnak, a társadalmi felemelkedésnek. Árulói nemzetünknek, amely BEFOGADTA ŐKET, míg lépten-nyomon, Nyugaton s a tengerentúlon járatják le hazájukat, hazudoznak antiszemitizmusról, üldöztetésről…Kik ezek az emberek, akik hazánkfiai ellen csápolnak? Milyen jogon követelnek előnyöket – jól fizető állásokat, másoktól elvett villákat - folyton-folyvást maguknak?…Ha tudta volna “Budapest vőlegénye”, Podmaniczky Frigyes, hogy mit csinálnak szeretett fővárosából, hogy hordják szét az Andrássy utat, a Nagykörutat, a Belvárost, hogyan irtják ki az ősfákat, a zöld parkokat… Naplójegyzetében szerényen csak ennyit írt magáról: ‘ …ha kiválóan nem is, de hasznosan munkálkodtam…’

…A Fidesz-KDNP pártszövetségnek óriási a felelőssége. Az elkoszosodott, elhanyagolt, a kolduló hajléktalanokkal teli Budapestből ismét élhető világvárost kell teremtenie…”