Bíró Zoltán irodalomtörténész a február 20.-i Magyar Hírlap 7. oldalán, “Tűnődés temetés után” című írásában a csurkai politikai életműre azt mintegy aktualizálván emlékezik. Arra a kommentárra, melyet valamikori betegem ( ma már – remélem, szorgos – olvasóm ), Barabás Géza tett közzé a minap honlapomon, ennél ragyogóbb választ jómagam nem tudtam volna írni. Íme, Bíró Zoltán nagyszerű írásának néhány figyelemre méltó részlete:

“Szombaton eltemettük Csurka Istvánt. Amint álltunk a koporsó mellett, nem tudtam szabadulni a gondolattól: Ő a ravatalon, Gyurcsány az Országházban. ‘Apák és fiúk’ /megj: Cs.I. 22 évvel ezelőtt – emlékezetem szerint a Kossuth Rádióban – elhangzott korszakos írásának címe/… Az apák internálták Csurkát, a fiúk évtizedekkel később fasisztának bélyegezték. A bolsevik apák nyugodt, békés öregkort értek a kapitalizmusban, a fiúk és a lányok meggazdagodtak, karriert csináltak és világszerte hirdetik, hogy itt tombol a rasszizmus, üldözik a kisebbségeket. A rendszerváltó író a ravatalon, a régi rendszer átmentett gyermekei Brüsszelben és Strasbourgban, s írják a feljelentéseket Magyarország ellen, mint európai parlamenti képviselők. Huszonkét éven át egy abszurd dráma részesei voltunk és vagyunk (…) és ez az abszurd nem érhet véget, mert elmaradt a számonkérés, a bűnösök büntetése, elmaradt az igazságszolgáltatás. (…) Hogy történhetett az a gyomorfordító furcsaság, hogy változott a rendszer, de nem változott a hatalom? Hogyan bújtak elő annak idején az ország új vezetői hirtelen, szinte az ismeretlenségből, hogy aztán az ország felszámolóbiztosai legyenek? Milyen háttérhatalom választotta ki és tartotta kézben őket? Hogy történhetett meg, hogy a régi nómenklatúra emberei úgy sétáltak egyik rendszerből a másikba, mint kaszinóból kaszinóba? Hol van még egy ország Európában, ahol az államkincstárból magánvagyont bűvölő korábbi ifjúkommunista az ország miniszterelnöke lehet, mert bűncselekménye néhány év alatt elévül? És miféle hatalom teszi lehetővé – vagy miféle tehetetlenség -, hogy akik éveken át száz- és ezermilliárdokkal rövidítették meg az országot, most is szabadon szervezkedhetnek a kétharmados kormány, vagyis a népakarat ellen? Tizenkilencben Kun Béláék még a gyűjtőfogházból szervezhették a puccsot, utódaik ma ezt a parlamentekben tehetik, a hazaiban és még inkább az európaiban. (…) Köztünk járnak, oktatnak, szónokolnak és szervezkednek a vétkesek és a cinkosok. Hol marad hát még mindig a felelősségre vonás az ország szervezett kifosztásáért, a nemzet megcsúfolásáért, a hazaárulásért? Kit vontak felelősségre eddig a kétségbeesett, az önpusztító életekért, emberek öngyilkosságba kergetéséért, a magyarság pusztításáért? Tudjuk, nagy erők nagy érdekekkel homályosítják itt az elmét és tartják gúzsba kötve az igazságtevő akaratot. De mégis! Micsoda össznemzeti bénultság ez, és meddig terjedhet a tehetetlenség? (…) Az ártók tehát az Európai Parlamentben, Demszky talán a horvátországi tengerparton, Bajnai az amerikai egyetemen, Gyurcsány az Országházban.

Csurka pedig a ravatalon.”

Türelmetlenül várom a Bíró Zoltán által feltett kérdésekre érkező válaszokat.