2011-ben, egy labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzés (Moldova – Magyarország: 0-2) után született bejegyzésem óta (érdemes visszalapozni!) nem éreztem szükségét világhálón megjelentetett kommentárokkal foglalkozni. Egészen mostanig. Imént olvastam ugyanis a Magyar Hírlap internetes oldalán Szabó Palócz Attila “Bér és egészség” című írását, melynek lényege az egészségügyben dolgozók béremelésének bejelentését követő – sajátos – szocialista kritika. A cikkíró – saját álláspontján túl – a tényeket is felsorolja: “Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az ágazati reprezentatív szakszervezetek, a velük stratégiai partnerségben lévő szakmai kamarák és a kormány között megszületett megállapodás értelmében csaknem százezer egészségügyi dolgozónak emelkedett a bére, (…) a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbére az idén szeptember 1.-től bruttó százhétezer, 2017. november 1.-től pedig bruttó százezer forinttal nő. (…) A rezidensek alapbére jövő novembertől ötvenezer forinttal emelkedik. (…) Megfontoltság és megegyezés van” … a cikk végén pedig a “kommentek”, melyeknek megválaszolását – amennyiben nem vagyok facebook-használó (nota bene: nem vagyok) – a Magyar Hírlap nem teszi lehetővé…

Született tehát egy értékes írás, valamint az azt minősítő számos korrekt és egy – számomra – mellbevágó kommentár. Ez utóbbi szerzője bizonyos Németh Gyuláné, facebook-profilja szerint Csík-zenekar- és kormánypárti. Íme, Németh Gyulánénak az egészségügyi dolgozók közeljövőben szárba szökkenő béremelésének kapcsán született gondolatai: “Az egészségügy minden dolgozójától ettől kezdve lelkiismeretes és pontos munkát vár minden adófizető, kerülve a simliket, a csúszópénzért előnyöket osztogató fehérköpenyeseket.”

Azt, hogy Németh Gyuláné a magyar nyelvet – mint fentiekből kiderül – nem kincsként, hanem kihívásként éli meg, a hirtelen felindulás számlájára írom. Az a kijelentése viszont, hogy “az  egészségügy minden dolgozójától ettől kezdve lelkiismeretes és pontos munkát vár“, őszintén felkavart. Fenti mondat alapján ugyanis joggal feltételezhető, hogy Németh Gyuláné és “minden adófizető” eddigi élete során “az egészségügy minden dolgozójától” kizárólag lelkiismeretlen, hanyag, pontatlan munkát tapasztalt, aminek most, hogy októbertől nettó hatvanezerrel többet tehetünk zsebre, VÉGE ! Mostantól nem küldhetem el tehát görcsoldás nélkül a görcsölő beteget (mint eddig), csillapítanom kell a vérzését, ha vérzik (nem úgy, ahogy eddig tettem), nem alhatok tovább szemrebbenés nélkül otthoni pihe-puha ágyili-bágyilimban, mikor hajnali háromkor operálni hív az ügyeletes kolléga (mint egészen mostanáig), nem mondhatom azt a műtét negyedik órájában, hogy nem bírom tovább, hazamegyek (mint eddig mindig tettem). Ráadásul kerülnöm kell “a simliket“, meg az “előnyök osztását csúszópénzért“, utóbbi viszont – aki ismer, tudja – számomra elviselhetetlen, hisz’ egész életemben “csúszópénzért” dolgoztam és “osztottam az előnyöket“.

Mindez akár vicces és mulatságos is lehetne, ha az index.hu-n szocializálódott és nem egy elkötelezetten jobboldali lap, önmagát jobboldalinak álcázott olvasója tollából jelent volna meg. Így viszont az írás és a kommentár is rendkívül élesen rávilágít arra, hogy mi okból hagyta el Magyarországot tizenegy év alatt több, mint tízezer egészségügyi dolgozó.

2016. június 4.-én a Népkertben Hazánk 96 évvel ezelőtt elszenvedett tragédiájára emlékeztünk:

(fotó: Szakács Zsuzsa)

Egyéni képviselői keretemből e célra fordított 502.000 forintból a Mirr Murr bölcsődében sószoba létesült. Ma már senki számára sem szükséges ecsetelni, hogy ennek mi a jelentősége. Külön örömömre szolgált, hogy az alapanyag szülőföldemről, Székelyföldről, a parajdi sóbányából származik. A gyermekek nagyon nagy sebességgel vették birtokba a létesítményt:

…és a végén egy igazi meglepetés: a sószoba bejáratánál az erdélyi fenyőtáblába égetett felirat:

“Békemenet. Több százezer ember, közös ideával, szívében szeretettel hajlandó kivonulni egy hideg januári napon és tüntetni – nem valami ellen, hanem VALAMIÉRT! Kiállunk egy új értékrend mellett. Csendben, nyugodtan, békésen. Több százezer ember, gyertyákkal, fáklyákkal, zászlókkal…Ez az egyetlen esemény felülírja a napi politikát, az apróbb és nagyobb hétköznapi nézeteltéréseket és jelzi, hogy a régen várt esemény, a nép nemzetté válása ismét elkezdődött. És minél többen hajlandók és képesek vagyunk felajánlani magunkat a közös jó érdekében és fáradhatatlanul tenni a többiekért, annál több ember szívét érinti meg ez a szeretet, annál többen csatlakoznak a pozitív, építő gondolatokhoz és érzelmekhez.

Hát ez az a jelenség, amitől Európa és Amerika hatalmi körei, a régi rend fenntartói iszonyúan rettegnek. Intellektuális szinten mindent megtettek már, hogy ez a “szörnyűség”, ez a spontán öntudatra ébredés ne következhessen be. Lebutították a tananyagot, erőltették a materialista világnézetet, leszorították az emberek érdeklődését az anyagi világ és a mindennapi megélhetés gondjainak szintjére, gondoskodtak az agymosásról, a tudatalatti média általi programozásáról, az adósságcsapda felállításáról és működtetéséről. Megtalálták hű csatlósaikat, akik egy kis anyagi juttatásért eltorzítják a történelmet, letagadják a kutatási eredményeket, félrevezetik a gyermekeket és a felnőtteket.

Csak egyetlen dologról feledkeztek meg: a magyar emberek szívéről és a szívben lakozó szeretet erejéről…” (Balogh Béla: Elkezdődött…/2014/)

A választói körzetemben lakók – nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül – képviselői munkám során rengeteg segítséget nyújtanak. A gáncsoskodás, a rosszindulatú hozzáállás, a provokatív attitűd mondhatni elenyésző. Csaknem mindenki – jól felfogott érdekből is – saját környezetéhez hozzáadni és abból nem elvenni akar.

Fentieket nagyszerűen példázza a Kaszáló 46 közössége: gondjaikat, kéréseiket, javaslataikat, aggályaikat – és örömüket is – gyakorta megosztják velem. Példának okáért korábban nehezen kezelhető “élmény” volt, hogy – közmegrökönyödésre – a tömbtől délre, a Pesti út felé eső trafóház környékét (ön)kritikai érzékkel meg nem áldott hajléktalanok (?) nyilvános illemhelyként, a közelben elhelyezkedő kifőzde pedig szeméttelepként tartotta célszerűnek “hasznosítani”.  A területet – az ott elhelyezett, mára részben visszataszítóvá, részben életveszélyessé vált, korábban játszótér minősítést nyert terepelemek megszüntetésével – sikerült már szanálni, de az alkalmatlankodók és a szemétkupacok – valamint az időnként ottfelejtett nyesedék – visszatérnek. A trafóház mögötti terület jelenleg tiszta és “mosolygós”…

…és remélem – az ott lakók, a Közterület-felügyelet és a Polgármesteri Hivatal segítségével – így is marad…

“Nap mint nap erősödik Európa őslakóiban az a gondolat, hogy sorsfordító események zajlanak a kontinensen és ha nem állunk ki önmagunkért, akkor elveszíthetjük mindazt, amitől európaiak vagyunk. A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása pedig a puszta létünket, a biztonságunkat is fenyegetheti, könnyen másodrangú állampolgárokká válhatunk saját földünkön.

A több, mint egy éve invázióvá erősödött illegális bevándorlás és annak következményei minden kétséget kizáróan igazolják a veszély valós voltát, illetve mértékét. A bajt tetézik az Európai Bizottság egyre arrogánsabb tervei migránsok uniós tagállamok közötti szétosztására. Életszerűtlenek és embertelenek is az elképzelések. Egyrészt a schengeni határokon belül szabad a mozgás (…) másrészt semmibe veszik a migránsok emberi méltóságát, úgy terelgetnék őket egyik országból a másikba, mintha állatok lennének. (…)

Magyarországot a béke szigetének is nevezik, ami annak köszönhető, hogy tavaly ősszel a kormány lezárta a déli határszakaszt, kerítést építettek és jelentős rendőri, katonai erőket vezényeltek a térségbe. Azóta minimálisra csökkent a határsértők száma, amit még tudnak kezelni a hatóságok. Nem véletlen, hogy végül olyan országok is fizikai határzárat építettek ki, amelyek korábban gyakorlatilag lefasisztázták emiatt az Orbán-kormányt. (…) Az intő jeleket sokan még mindig nem veszik komolyan Brüsszelben, a demokrácia lényegéről megfeledkezett vagy azt szándékosan figyelmen kívül hagyó politikusok olykor hajmeresztő kirohanásokra képesek. (…) A megrögzött internacionalisták és a nemzetállamok keretein túl gondolkodó gazdasági érdekcsoportok hagymázas elképzeléseiket a választópolgárok feje fölött próbálják megvalósítani, mert az önfeladáshoz talán még nem elég “progresszív” a nép. (…) A vaskancellárnak igaza volt a maga idejében, amikor azt mondta: a kor nagy kérdéseit nem beszédekkal és többségi határozatokkal döntik el, hanem vérrel és vassal. Ma viszont van még esély arra, hogy Európa és hazánk jövőjéről a szavazóurnáknál döntsünk. Csak legyünk ott!” (Kis Ferenc , Magyar Idők) fotó: alon.hu

Tegnap délután májusi eső és az azt követő szivárvány aranyozta be Rákoskeresztúr egét:

A II. Országos Betegbiztonsági Konferencia egyik visszatérő motívuma a “humán-erőforrás krízis” – azaz a fiatal, hadra fogható, szakképzett és valami miatt még mindig mélyen alulfizetett egészségügyi dolgozók Magyarországról történő elvándorlásának drámai következménye – volt. Egyik előadó megállapítása, hogy egy külföldi kongresszus regisztrációs díja osztályvezető főorvosaink havi bérét meghaladja, ennek (és nem csak ennek) okán – paraszolvencia reményében és a betegbiztonság szemszögéből aggályos módon – kénytelenek pl. fülorrgégész professzorok orrsövényt és mandulát operálni.

A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség előadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a poliklinikai rendszer egyik kockázati tényezője éppen az orvos-beteg találkozások rövid – és egyre rövidülő! –  ”kontakt”-ideje. A háziorvos ugyanis hetek-hónapok-évek óta ismeri, ismerheti betegét, míg a – például a Ferihegyi úton rendelő – szakorvos a “sürgősen” ellátásra szoruló beteget többnyire először látja és a helyes diagnózis felállítására hellyel-közzel néhány perc áll rendelkezésére. A kórházi kezelésre beutalt beteget megint csak kellő ideig tarthatja megfigyelés alatt az osztályos orvos, a helyes döntésre megfelelő intervallum adott tehát. (Megjegyzem, hogy a XVII. kerületi járóbeteg-szakellátásban a “helyzet fokozódik”, ugyanis már most, május elején úgy tűnik, hogy a Ferihegyi úti Rákosmente Szakrendelőben 2016.-ban betegforgalmi rekordokat döntünk.)

A Betegbiztonsági Konferencia második napjára meghirdetett, a kortárs magyar írott és elektronikus sajtó prominens képviselőit felvonultató “Kerekasztal” minden bizonnyal a rendezvény  fénypontjaként lett volna hivatott tündökölni. Résztvevők: a Heti válasz, a Figyelő, az Origo, a 168 óra, a Világgazdaság, a Népszabadság újságírói. A közmédia sehol, a jobboldali – horribile dictu “kormánypárti” – sajtó képviselői sehol. Nem hívták meg őket, avagy nem jöttek el, nem tudni. Tény, hogy a közel egy órás fórum végén a közönség soraiból szólásra emelkedő – politikailag függetlennek fenntartással sem nevezhető – Kökény Mihály, a Medgyessy-kormány egészségügyi minisztere erőteljesen dicsérte a fórumon szerepet vállalt “független egészségügyi szakújságírókat”…

Nyájas olvasóm alábbiakban a II. Országos Betegbiztonsági Konferencia néhány további, közfigyelemre méltó megállapításával szembesülhet:

Nem egy előadó fejtette ki azt a nehezen cáfolható tényt, hogy a magyarországi egészségügyi rendszerben komoly kockázatot rejt az, hogy a magánkórházak és -rendelők problémás esetei visszakerülnek az állami szektorba. (Megj.: erre a XVII. kerületi járóbeteg-szakellátásban is számos példa adódik.) Kérdés persze az, hogy – miután a “magánszektor” szövődményes eseteit ismételten az állam, a társadalom, végső soron az egyén /Ön is, kedves ártatlan olvasó/ fizeti – a magánellátás költségeit mi okból terheli rá a rendszer ismételten az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra? A finanszírozás kérdésköréhez szorosan kapcsolódik a (jelenleg gyakorta tetten érhetetlen) felügyeleté, meg a jelentési kötelezettségé is, például a Rákosmentén működő, államilag finanszírozott, járóbeteg-szakellátást végző magán-szolgáltatóé is. Az előadások során nem egy alkalommal hangzott el az, amit jómagam évek óta – mindeddig eredménytelenül – szorgalmazok: elengedhetetlen a magánellátók feltételeinek és ellenőrzésének szigorítása.

A konferencia egyik előadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a világon ma már 387 millió (!) a cukorbeteg és ez a szám 20 éven belül megduplázódhat. Megjegyezném, hogy Magyarországon közel egy millió a diabéteszes, a betegség tehát a lakosság 10 %-át érinti. A kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az a cáfolhatatlan tény, hogy ma már az iskolás gyerekek közel 50%-a túlsúlyos, vagy kövér… és ez egészen döbbenetes.

A “humán erőforrás-krízis” (a kifejezés nem más, mint az egészségügyi pályát elhagyó dolgozók okozta űr újmagyar eufemizmusa) okozta betegbiztonsági kockázat az egész konferencia egyik vezérmotívuma volt. A “krízis” oka nem csak a megalázóan alacsony fizetés – de abban mindenki egyetértett, hogy az egészségügyben haladéktalanul növelni kell a jövedelmet és ezáltal a létszámot, különben a rendszer záros határidőn belül összeomlik.