Nagyné Szabó Etelka vezető óvónő irányításával

nagyszerű ünnepi műsor keretében ünnepeltük a rákoskeresztúri Csicsergő Óvoda 30. születésnapját:

Az előadóművészek

A nézősereg

Az ünnepi torta “működés közben”

Az évforduló alkalmából – önkormányzati és egyéni képviselői segítséggel – gyönyörűen megújult az óvoda udvara és berendezése egyaránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy Rákosmentén egyre több a gyermek!

Interjú a hírhozóban.

Az önkormányzati ciklus felénél járunk. A Hírhozó interjúsorozatában az egyéni választókerületek képviselői az eltelt időszakban elvégzett munkájukról, illetve a megvalósításra váró feladatokról számolnak be. Fenke Ferenc 1954-ben született Marosvásárhelyen. Negyven évvel ezelőtt települt át édesanyjával, Tanai Bellával, húgával és nevelőapjával, Bács Ferenccel Magyarországra. 1980-ban végez a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán, 1984 óta urológus szakorvos. 1985 óta a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dolgozik, több mint negyed évszázada a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézet urológiai szakrendelését vezeti. 2014-ben nevezték ki a Rendelőintézet vezető főorvosává. 2010 óta KDNP–Fidesz jelöltként a 4. számú egyéni választókörzet – a városközpont – képviselője Rákoskeresztúron.
Milyen nézőpontot ad önnek erdélyi származása?
– A Ceausescu-éra „legragyogóbb” korszakában jöttünk el Erdélyből. Megéltem a kőkemény szocialista diktatúrát, ezért mosolygok, amikor a mai ellenzéki politikusokat hallom önmagukat demokratának és a mai rendszert diktatórikusnak nevezni. Ajánlanék ezeknek a figuráknak egy retrospektív másfél évet a ’70-es évek közepén Romániában.
– Édesapja szintén orvos volt, édesanyja és nevelőapja pedig ismert színészek
– Amikor 1973-ban kértük az áttelepülési engedélyünket, a román hatóságok azzal statuáltak példát, hogy négy évig nem engedtek el minket az országból. Apám ezt megelőzően a Marosvásárhelyi Klinikák igazgatójaként disszidált az NSZK-ba.
– Ez kemény pofon lehetett a kommunista rezsimnek…
– Igen, az volt, hiszen összesen hat egyetemi klinika volt Romániában, amelyek igazgatói gyakorlatilag helyettes államtitkári pozícióban voltak. Apám a diktátor haláláig vissza sem térhetett Erdélybe.
– Hogyan telt a gyermekkora?
– Tízéves koromig nem hallottam román szót, teljesen székelymagyar környezetben nőttem fel. Gyermekkorom – szüleim korai válása ellenére – harmonikus volt. Parajdon, Szovátán, Nyárádmentén, Csíkszeredán töltöttem a nyarakat. A románok tömeges betelepítésével Székelyföldön drámaian változott a helyzet. Ezért is tartottam fontosnak, hogy anyanyelvi szinten megtanuljak románul, különben nem vagyok vitapartner.
– Az első politikai konfliktusa is így adódott?
– Igen. Az idősebb Ceausescufiú által szerkesztett „Ifjú Kommunisták” hetilapba írtam egy olvasói levelet még 1975-ben, amelyet balszerencsémre – szerkesztőségi válasszal és annak következményeivel – vágatlanul lehoztak.
– Mi indokolta az áttelepülést az anyaországba?
– A szüleim döntöttek így, gyermekeik érdekében. A 70-es évek elején nem úgy tűnt, hogy a magyar értelmiségnek az ottani környezetben valaha lesz még jövője.
– Mennyire volt nehéz az itteni beilleszkedés?
– Sok mindent meg kellett szoknom. Debrecenben mellbevágó volt az az élmény, hogy az egyetemi oktatók nagy része a párttagsága révén került a pozíciójába. Rosszul érintett az a diszkrimináció is, hogy például a fizikai dolgozók gyermekei gyakrabban járhattak boncterembe, mint az értelmiségi hátterű hallgatók.
– Mit lehet átadni a mai fiataloknak 1989/1990 revelációjából?
– Sokat, hosszan és igazat kell mesélni nekik családról, szeretetről, Istenről, hazáról. Más út ugyanis nem létezik a szellemi és erkölcsi megújuláshoz. A mai egyetemisták jóval nagyobb hányada nemzeti érzelmű, mint például 25 éve. Ez mindenképp örvendetes.
– Mi volt az oka annak, hogy politizálni kezdett?
– Csurka István írásai. Korábban sosem voltam párttag, az egyetlen tömegszervezet a Magyar Könyvklub volt, amibe beléptem a MIÉP előtt. Csurka édesanyám nagy tisztelője volt. Már első találkozásunkkor meghívott a lakására és órákon át beszélgettünk. Javaslatára, támogatásával lettem országgyűlésiképviselő-jelölt, majd önkormányzati képviselő 2002-ben.
– A testület azon kevés tagjai közé tartozik, aki ismeri a régi vágású előző városvezetés atmoszféráját is.
– Kerületünk jobboldalivá válásában nem érzem magam ártatlannak! (nevet) Másfél évtizede – a harmincfős testületben – nyomasztó volt a szocialista– szabad demokrata fölény. Emlékezetes szócsatáim voltak annak idején, amelyek az akkori újságban valami miatt nem jelenhettek meg…
– 2006-tal új korszak köszöntött be Rákosmentén…
– A siker alapja az volt, hogy a teljes jobboldal összefogott. Persze az őszödi beszéd kiszivárgása is komoly hatással volt a baloldal bukására.
– A kerületünk azóta ismét rákerült Budapest térképére.
– Elég ránéznünk városközpontunkra. Hatalmas sikernek tartom az itteni rehabilitációt és a buszpályaudvar megszűntetését. 2006 előtt elmulasztott lehetőségek tömkelege jellemezte a kerületet, de ez már múlté.
– Keresztúr képviselete milyen kihívásokat takar? Rengeteg intézmény található a kerület szívében.
– A 4. választókörzet tizenegy tízemeletes és 34 négyemeletes társasházból áll. 6600 ember él itt, akiket igen-igen heterogén társadalmi összetétel jellemez. Ragyogó tapasztalataim vannak: a közösség hihetetlenül segítőkész. Igyekszem én is a legtöbb támogatást megadni az előrelépéshez. Az iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel folyamatos kapcsolatban állok, bármikor megkereshetnek. Ez egy izgalmas körzet és ez sok pihenésre nem ad lehetőséget.
– Ebben a ciklusban miben történt előrelépés?
– A Szakrendelő felújítása – önkormányzati segítséggel – nagy jelentőségű volt 2015-ben. Ezt követi majd a teljes rekonstrukció és az emeletráépítés.
– Belülről milyen az egészségügyünk?
– Az egészségügyet eddig a dolgozók fanatizmusa, a hippokratészi eskü és a hálapénz működtette. A mostani egészségügyi vezetésnek van már koncepciója. Az első lépés a béremelés. A következő, hogy a GDP 8-9 %-át fordítsuk az egészségügyre. A kórház-felújítások, az eszközbeszerzések és a bérrendezés már tapintható változást hoztak.
– Mi a hobbija?
– Kevés szabadidőmet igyekszem nejemmel, gyermekemmel tölteni: amióta a lovaglást abbahagytam kosárlabdázunk, focizunk, úszunk, korcsolyázunk, biciklizünk, és – hatalmas Federer-rajongókként – amikor tehetjük, teniszezünk.
Horváth Tibor

Egyik régi, kedves betegünk – nevezzük Őt Anna néninek – múlt héten, szerdán délelőtt – a szabadban mérhető 30 Celsius fok ellenére – felkerekedett, hogy Rákoskertről Keresztúrra időben érkezzen: gyógyszereit negyed évente szükséges felírnom.

A vizitre hajszálpontosan érkezik, a szokásos kérdezz-felelek után megegyezünk, hogy panaszai miatt a gyógyszerek mellé néhány alkalommal fizikoterápia is szükséges lenne, valamint labor-vizsgálat is esedékes, a vényeket és a beutalókat is átadom, majd búcsúznék. Anna néni feláll, viseltes, de kifogástalanul tiszta vászontáskájából lesütött szemmel két, fura küllemű, szalvétába csomagolt valamit vesz elő, egyiket óvatosan asztalomra, a másik csomagot asszisztensnőm asztalára helyezi:

“- Főorvos úr, kérem, ne haragudjon, én nem tudok másként hálálkodni mindazért, amit tesz, tesznek értem… ezt a két-két sárgabarackot ma reggel szedtem a fánkról… különlegesen finom, ‘ceglédi óriás’ fajta… fogadják szeretettel”…

Az ajándékot tisztelettel és meghatódva megköszönjük, a pácienst megnyugtatom, hogy ilyen szépet még soha nem láttam és ebből a fajtából még nem is ettem, Anna néni megnyugodva a laborba távozik, az élet megy tovább…

…és ekkor óhatatlanul eszembe jut “szép emlékű” Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár 2014.-ben elhangzott első hivatalos sajtó-nyilatkozata, melyben a magyar egészségügy legfontosabb és legsürgősebben megoldandó problémájának a hálapénz rendszerét, pontosabban annak sürgős megszüntetését nevezte… szerinte ugyanis nem az egészségügyben dolgozók fizetése, hanem a paraszolvencia volt a “megalázó”…

Mindezt, nyilván, Anna néni nem olvashatta, vagy nem gondolta végig akkor, amikor felnyúlt és féltve őrzött barackfájáról leszakította a kerületi urológus főorvosnak és csapatának szánt hála-barackokat…

Íme, Anna néni gyönyörű ceglédi óriásai:

“Az Élet él és élni akar” (Ady Endre)

Hogy honnan jött a ‘füles’, ma már nehéz kideríteni, mindenesetre a Hír TV egy hete arról tudósított: ” tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban”.

Majd gyorsan elterjedt, hogy a távozók zöme a közelben megnyílt IKEA bútoráruházban vállalt munkát korábbi fizetése többszöröséért.

Hiába jött a gyors cáfolat, hogy csak a szokásos nyári festés zajlik, azért csökkent a kórház forgalma (aki tehette – dolgozó, beteg – nyaralni ment), a “fogékony” médiumokat már nem lehetett megállítani, máris rácuppantak a “hírre”: “a problémás osztályra lakat került, a dolgozók inkább a svéd bútoráruházat választják, mint hogy az egészségügyben robotoljanak” (Hvg.hu)

“Milyen is a magyar beteg? Hát erős, büszke és jobban teljesít, mint külföldi sorstársai(…) A magyar beteg, ha tudomására jut, vagy megsejti, hogy az intézményben nyári felújítás van vagy lesz, akkor nyaralni megy.”(Bihari T., Népszava)

Bihari sziporkájából sokat levesz, hogy eközben kolléganője – ugyancsak a Népszavában, ugyanabban a számban – azt írja: a kórház nővérei egyetlenegy átszerződött dolgozóról sem tudnak.

“Az első emeleten teljes az üzem, a nővérpultok mögött mindenütt 3-4 nővér…A felújítás két emelettel feljebb, a negyedik emeleten tart. Onnan, akit lehetett, hazaküldtek, akit meg benn kellett tartani, az elsőre költöztették. A negyediken kapásból féltucat munkást számolunk össze.”

Megtudjuk még: a hírbe hozott belosztályról az elmúlt hónapban csak ketten távoztak, egyikük a fül-orr-gégészetre ment, a másik visszatért az előző munkahelyére, egy ápolási otthonba.

A többi stimmel.

(“Hírbe hozott nővérek” 2017. 06. 27., Magyar Idők, Pilhál György)

“Az Élet él, és élni akar” (Ady Endre)

“Az Élet él és élni akar” (Ady Endre)

“Ma Európa, annak legalábbis egykor erős nemzetei betegek és gyengék. Valamiféle degeneráltság okozta kór teszi a földrészt kiszolgáltatottá. Nem működnek a legelemibb ösztönök, a fajfenntartás, a létfenntartás és az önvédelem valójában megszűnt. Mi mással lenne magyarázható, hogy az emberkupecek által ide hívott és ide hurcolt, az európaitól teljesen eltérő kultúrájú embermilliók gátlástalanul garázdálkodhatnak ezen a vidéken. Asszonyokat és gyerekeket erőszakolhatnak, lophatnak, gyújtogathatnak és gyilkolhatnak. Európának, úgy tűnik, nem elég az iszlám terroristák által agyonlőtt, felrobbantott, elgázolt néhány száz békés ember. A végletekig degenerált gondolkodásmód, a túlhajszolt politikai korrektség, ami nem más, mint a tunya és tehetetlen butaság megnyilvánulása, még ennél is többet akar.”

(Dippold Pál, 2017. április 27., Magyar Hírlap)

” A mai megemlékezés kapcsán talán érdemes lenne elgondolkodni azon, vajon nem kellene-e a ‘békediktátum’ kifejezést sutba vetni…

Ugyanazok szerint volt ugyanis annak bármi köze a ‘békéhez’, akik ma előszeretettel használják a ‘háborús konfliktus’ kifejezést arra, amikor egy általuk megdönteni akart szuverén ország kormánya merészel ellenállni, vagy kiáltanak ‘terrorizmust’, amikor egy általuk imádott ország tart megszállva egy másik, a megszállás ellen küzdő népet.”

(www.lovasistvan.hu)

“A mohamedanizmus messze nem haldoklik: militáns és térítő hitről van szó. Már kiterjedt Közép-Afrikára, mindenhol félelem nélküli harcosokat nevelt; és ha a kereszténységet nem védené a tudomány erős karja, azé a tudományé, ami ellen hiába harcolt, a modern Európa civilizációja elbukhat úgy, ahogy az ősi Róma civilizációja is elbukott”.

(Winston Churchill, brit politikus, miniszterelnök, 1899)

“Merre mégy Európa? Állj fel térdeidről! Mássz ki a letargiádból! Mert ha nem, naponta fogsz sírni gyermekeidért!”

(Beata Szydlo, Lengyelország miniszterelnöke, 2017. május 26.)