Frakcióvezetői egyeztetés és A magyar beteg (139.)

A ragály okán felfüggesztett képviselő-testületi ülések helyett, kvázi azok “pótlására” – bár ez nem lenne kötelezően előírt feladata – Horváth Tamás polgármester úr meghívására az aktuális napirendi pontokról, polgármesteri döntésekről a frakciók vezetői havonta egyeztetnek.

Így volt ez 2021. január 27.-én is: polgármester úr szobájában a négy önkormányzati frakció vezetője (Hatvani Zoltán a Fidesz részéről, Kovács István az Itthon Rákosmentén nevében, Lukoczki Károly a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd, a Lehet Más a Politika és a Jobbik képviseletében – nota bene: frakcióvezető úr nem a “Többpárti Ellenzék” /ilyen ugyanis nem jutott be az Önkormányzatba, tehát nincs/, hanem egészen pontosan az összes felsorolt formáció érdekeit képviseli – na meg jómagam, úgy is, mint a KDNP vezetője) gyűltünk össze, közel egyórás megbeszélés, egyeztetés, vita erejéig.

(fotó: Szakács Zsuzsa)

Számos figyelemre méltó döntés született, ezek mindegyike nyomon követhető az Önkormányzat honlapján.

Itt és most egyetlen, közérdekű (v.ö.: Rákosmente közössége érdekében született!) polgármesteri döntésre fókuszálnék: a mindenhol kötelező maszkviselésre vonatkozó utasítás meghosszabbítására.

A koronavírus-járvány első fázisában jómagam sem tartottam szükségesnek a nyílt terepen, szabad téren, közterületen való maszkviselést. (Nagy biztonsággal megállapítható: 2020. január végén-február elején még a magasan kvalifikált járványügyi szakemberek – dokumentálhatóan! – se tudták pontosan, hogy egészen pontosan mi ez  az egész és mi az, ami várható. Erre vonatkozóan kb. három éve /!/ a Bajcsy Kórház Intenzív Osztályán dolgozó, ragyogóan képzett főorvosok tartottak komoly előadásokat a koronavírus “civilek” számára elképzelhetetlenül súlyos szövődményeket és 30 %-os halálozási rátát okozó elődjéről, a SARS-ról.)

Visszatérve a maszk kötelező használatára: január 27.-én a Szakorvosi Rendelőintézetből a Polgármesteri Hivatalba menet-jövet (oda-vissza kb. 600 méter) Rákosmente Fő terén 14 (azaz tizennégy) maszkot egyáltalán nem, vagy azt nyakán viselő polgártársunkat figyeltem meg, zömmel tizen- huszonévesek! Jegyzetem határait meghaladja annak taglalása, hogy mindez mily’ mértékű tekintet nélküliség, nemtörődömség, ostobaság és/vagy felelőtlenség…na meg nem vagyok abban a helyzetben, életkorban és fizikai állapotban, hogy a lottózó előtt kaparós sorsjegyét “betámadó” pszicho-szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű, 30 év körüli színesfémgyűjtő polgártársamat üvöltve világosítsam fel az aktuális morbiditási és mortalitási adatokról – melyeknek ezúttal Ő maga is szerves okozója -, ide és most tehát csupán három szót írok: rendőrség?! polgárőrség?! közterület-felügyelet?!…ugyanis fenti szervezetek egyetlen képviselőjét se láttam a Fő téren, napok óta. Viszont: a nemzetközi helyzet fokozódik… (copyright: Bacsó P.) és ezt – végre – életbevágóan szükséges lenne tudomásul venni!

.