Jelen írásom bevezetőjeként elmondanám, hogy felmenőim között válogatott műkorcsolyázó, válogatott jégkorongozó, vívó, műugró, úszó, vízilabdázó, szűkebb baráti és tágabb ismeretségi körömben olimpiai bajnok úszó, világválogatott és BEK-győztes, valamint közel százszoros magyar válogatott, magyar kupa- és Vásárvárosok Kupája győztes labdarúgó, világbajnok tőrvívó, többszörös világ- és olimpiai bajnok öttusázó, világbajnok fogathajtó, nemzetközi sakkmester egyaránt található. Különböző karakterek, számos sportág, számos erény, számtalan siker és egyetlen közös jellemző: a sport, a szakma, a sportszakma iránti alázatuk.

Kiskorú gyermekemet is e szellemben igyekszem nevelni; soha nem gondoltam arra, hogy profi sportoló legyen – Ő majd eldönti -, de már most kiválóan biciklizik, úszik, korcsolyázik és a rákoshegyi Grund FC büszke (és kisvártatva igazolt) labdarúgója.

Komoly mérkőzésre készültek múlt pénteken a fiatalok és Fenke Fecóval madarat lehetett fogatni annak okán, hogy csekély tapasztalata ellenére Laci bácsi beválasztotta a X. kerületi KISE ellen fellépő kilenc tagú csapatba. A mérkőzésre tehát “idegenben”, a kőbányai klub tornatermében került sor. Szülők és kísérők már a bemelegítéskor némileg megrökönyödve vettük tudomásul, hogy csemetéink minden kétséget kizáróan izgalmas mérkőzését tucatnyian egy, a tornaterem bejáratául szolgáló, alig másfél méter széles ajtón keresztül vagyunk kénytelenek követni… ennek egy-két anyuka hangot is adott. Sebaj, szükség törvényt bont…ketten-hárman az ajtórésbe kuporodva, talán egy anyuka az ajtón belül guggolva, a többiek – testmagasságtól függően – az ajtón kívül, zsiráfcsorda alakzatban nyújtogattuk a nyakunkat, hogy le ne maradjunk a gólokról…

A tornatermen belül zajlik a mérkőzés, a hozzátartozók termen kívül izgulnak, mígnem egy óvatlan pillanatban helyileg illetékes kőbányai – eddig még jelen nem volt -, mintegy 110 kilós edző bácsi érkezik. Köszönés és bemutatkozás helyett a bent kuporgó anyukát szó nélkül kitessékeli, a nyakukat az ajtónyílásban addig több-kevesebb sikerrel nyújtogató hozzátartozókat hátrébb parancsolja, majd mindenféle kommentár nélkül orrunk előtt becsukja a tornaterem ajtaját. Mivel ezirányú magyarázattal vendéglátóink nem ajándékoztak meg, egyik méltán feldúlt szülő az ajtót rögvest kinyitja, mire edző bácsi se szó, se beszéd, újra orrunkra csukja azt. Az “aktus” – bármily megalázó volt – következmények nélkül maradt, hisz’ beláttuk, hogy 110 kilós, bárdolatlan edző bácsival itt és most nem tanácsos ujjat húzni… ott és akkor legfeljebb a tanulságok levonása lehet célunk.

Az nyilvánvaló, hogy egyetlen, szemmel láthatóan gyermekszoba-hiánnyal küzdő egyed sem kötelezhető az együttélés és etikai normák betartására, de – könyörgöm! – EZ az ember gyermekek labdarúgó edzője! EZ az ember – köszönés, bemutatkozás, “elnézést kérek”, vagy “ne haragudjanak, nálunk ez a szokás”, stb… – helyett valamilyen láthatatlan erkölcsi piedesztál magasából fenntartja magának a jogot, hogy következmények nélkül megalázhassa saját vendégeit. Milyen mintát közvetít gyermekeink felé egy ilyen egyed? Ő lenne a magyar labdarúgó palánták egyik példaképe? (Úgy-e, felsejlik már, hogy – többek között – mi okból tart ott, ahol, a magyar labdarúgás?) Azt pontosan tudom, hogy az edzők – úgy általában – nem tánc- és illemtanárok és nem is azért járatjuk futballozni gyermekeinket, hogy angolkisasszonyok neveljék őket… DE: a Grund FC edzői is kemények és következetesek – ezt el is várjuk Tőlük -, viszont fel lehet rájuk nézni… és ezt a fajta beteges kivagyiságot, ezt a bántóan kisstílű habitust soha Rákoshegyen nem tapasztaltam.

Zárszóként hadd idézzek az ide illő leghitelesebb forrásból, a Kőbányai Ifjúsági Sport Egyesület (KISE) Etikai Kódexéből:

“Etikai normák az edzők számára:

A labdarúgók etikájának kialakításában az edző személye kulcsfontosságú. Az etikával kapcsolatos felfogásuk és beállítottságuk közvetlenül hat ki a játékosok magatartására. Ezért az edzőnek tudatában kell lennie, hogy minden döntésének, cselekedetének és stratégiai céljának erkölcsi kihatása van. Intellektuális és emocionális szándékait egyensúlyban kell tartania, megfelelő beleérző képességgel összekötve.”