Közmeghallgatás 2013. november

Rákosmente Képviselő-testülete 2013. november 21.-én délután 6-tól, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban tartotta idei közmeghallgatását.

A korábbi, hasonló alkalmakhoz képest visszafogottabb hangulatú eseményt közel száz érdeklődő tisztelte meg jelenlétével. A rengeteg – részben elektronikus levélben, részben írásban, részben a helyszínen feltett – kérdésre az illetékesek – derekasan “állva a sarat” – hosszú órákon át válaszoltak. A lakosság által felvetett problémák zöme – néhány szélsőségtől eltekintve – valóban közérdeklődésre számot tartó esetet igyekezett taglalni. A közmeghallgatás összességében nélkülözte a korábbi években már-már “megszokott”, általában “szervezetten negatív” hangulatot; a városvezetők munkájának elismerése, az irántuk való tiszteletteljes hangvétel dominált és ezt minden megjelent – és meg nem jelent – kérdező és érdeklődő rákosmenti polgárnak köszönöm. Képviselőtársaim nevében is ígérhetem, hogy a bizalomnak és megbecsülésnek a választási ciklus még hátralévő mintegy 10 hónapjában is meg fogunk felelni.

(fotók: Kili Tamás)

.