Az európai – és magyar – társadalom elöregedésénél hatványozottan gyorsabban zajlik az egészségügyben dolgozók kiégése, elhasználódása, korai halála. Ennek (kór)okai ismertek, de valami miatt a – ma már kezelhetetlennek tűnő – globalizáció árnyékában erre az emberiség józanabb része sem hajlandó felfigyelni. A következmény: a világszerte ellátásra szoruló – öreg és/vagy beteg – emberek százmillióit úgyszintén ápolásra szoruló öreg és/vagy beteg, egyre csökkenő számú egészségügyi dolgozó – nagyjából másfél – két évtized múlva – nem lesz képes ellátni.

Többek között erről szólt a XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Szakdolgozói szekciójának egyik, Hirdi Henriett okleveles ápoló által jegyzett előadása, melyben a kisvártatva elfogyó egészségügyiek helyébe elképzelt – és távol-keleti kórházakban már működő – ápolói robotok jövőbeni szerepét ecsetelte.

Az előadó arról nem ejtett szót, hogy a ( darabonként kb. 10 millió forintba kerülő, de vitára nem fogható) gépi ápoló alkalmazását követően a magyar betegnek mily mértékben csökken a kórházban és/vagy a rendelőben megélt komfort-érzete, amennyiben a robotnővért nem teremtheti le a sárga földig a fals hőmérőzés, az idejében le nem vett vérminta, vagy a másfél percen belül el nem szállított teli ágytál okán…?