A járóbeteg-szakellátás idei országos konferenciáján számunkra, Rákosmentén élők és/vagy dolgozók számára két figyelemre méltó, előremutató előadás hangzott el – érdekes módon mindkettő debreceni orvos- és asszisztens-kollégák részéről.

Egyik előadás a teleradiológia tárgykörét érintette. Alaptétel, hogy Magyarországról a radiológus szakorvosok külföldre vándorlását sem sikerül megakadályozni: ők is egyre kevesebben vannak. Sok helyen már megoldott informatikai-szervezési feladat, hogy az X kórházban vagy Y szakrendelőben elkészült röntgen-felvételeket összehangolt számítógépes rendszeren keresztül egy adott központba továbbítják, ahol a monitor előtt ülő, akár négy-öt kórházat és szakrendelőt kiszolgáló egy, azaz egy darab radiológus szakorvos monitoron nézi és értékeli a felvételeket, a “feladó” a leletet pedig – ugyanazon számítógépes rendszeren keresztül – perceken belül megkapja. Bár e perspektívát Rákosmentén élő és/vagy dolgozó orvos (és beteg) a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézet röntgen-gépeivel és számítógépes infrastruktúrájával szembesülve némi jogos borúlátással szemlélheti, sajnos (?), ez a jövő…

Érdekes és szintén debreceni előadás foglalkozott az ott alkalmazott előjegyzési és szakorvosi integrációs rendszer tapasztalataival. A Debreceni Egészségügyi Járóbeteg Központ igazgató főorvosa elmondta, hogy minden, hozzájuk tartozó részleg előjegyzési rendszerrel működik (amit nem értettem: hogy létezik, hogy ennek ellenére 30% az előre be nem jelentett – és nem mind sürgős ellátásra szoruló – beteg?).  Főorvos úr büszkén ecsetelte azt is, hogy az előjegyzési rendszer bevezetésével párhuzamosan a rendelőintézetben dolgozó orvosok és asszisztensek ellenkezésének dacára azok munkaidő-betartásának ellenőrzése végett kártya alapú be- és kiléptető rendszert iktattak be.

Hozzászólásomban elmondtam, hogy a debreceni mintához hasonló előjegyzési rendszert a Bajcsy Kórház vezetése a szakrendelőkben már jó ideje alkalmaz azzal a különbséggel, hogy a szakrendelők főorvosainak megengedte meghatározni az előjegyzés mikéntjét és algoritmusát. Szóvá tettem azt is: nem biztos, hogy helyes ma, amikor egészségügyi dolgozók évente ezrével hagyják el a pályát és Magyarországot, chip-kártyás ki- és beléptető-rendszerrel ellenőrizni a havi nettó 65000 forintért robotoló asszisztensnőket… Nálam – és korábbi munkahelyemen egyaránt – az volt, van és lesz a rendező elv, hogy a munka hibátlanul legyen elvégezve, azt követően mindenki, aki nem ügyeletes mehet, amerre lát. E “rendező elv”-ben, a “pakliban” anno benne volt az is, hogy szombat reggeltől hétfő estig (éhbérért) megállás nélkül dolgoztunk és benne volt az is, hogy ügyeletes kollégánkat hátra hagyva – “chip-kártyás” és furkósbotos ellenőrzés mellőzésével – csütörtök délben, meg péntek délben a Kórházból távoztunk. Így volt szép, így volt vállalható. Attól a pillanattól, amint asszisztensnőimnek 250000 forint államilag garantált havi nettó jövedelmet tudok biztosítani, jöhet a chip-kártyás börtönszigor. Addig viszont: a munka teljes egészében és kifogástalanul elvégeztetik, a többit szíveskedjenek rám, a szakmailag illetékes főnökre és ne a chip-kártyára bízni. Debrecenben is.

Erről beszéltem az Országos Járóbeteg Szakellátás XIV. Konferenciáján.