A magyar beteg (42.)

“E héttől kezdődően a háziorvosok is megkapják a tájékoztatást arról, hogy területükön mely ellátási típusért melyik intézmény felel – mondta Szócska Miklós az m1 Lényeg című műsorában” (MTI, Magyar Nemzet)

Azt a kérdést, hogy X rákoskeresztúri vagy Y mendei körzeti orvost miért nem lehetett a területi átrendezésről három vagy négy hónapja tájékoztatni és miért holnap, vagy holnapután kell szembesülnie azzal, hogy pl. gyomortükrözésre vagy veseröntgenre május végén vagy június elején Z intézménybe előjegyzett betege július elsejétől már nem oda tartozik, ahová előjegyzése szól, már fel sem teszem.

Pest megye XVII. kerülethez közel fekvő településeiből nálunk jelentkező betegek százait láttuk el ( nem kötelező feladatként, kvázi “szívességből”) az elmúlt évtizedekben. Július elsejétől viszont a Bajcsy Kórház által kötelezően ellátandó terület szakmáktól függően, jelentősen bővül – a hagyományosan a Bajcsyhoz tartozó X. és XVII. kerület mellé csaknem minden szegmensben “elnyertük” például a XIX. kerületet. Hozzánk csatolták továbbá Pest megye Tóalmás -Tápiószecső – Vasad vonaltól nyugatra eső részét (ami kézenfekvő lett volna: Pécelt, nem). Fenti változtatások a gyakorlatban azt jelentik, hogy július elsejétől az előjegyzési idő a XVII. kerületi betegek számára is nőni fog – de még mindig nem lesz az Unió 4-6 hónapos szakorvosi várakozási listáihoz hasonlítható – érdemes lesz tehát a másfél éve általam is közzétett telefonszámokon (+361/4329606 , – 07 , -08) minden szakrendelésre jó időben bejelentkezni. “Sürgősséget” ezen túl is minden szakrendelő előjegyzés nélkül ellát, de kéretik tiszteletben tartani, hogy – példának okáért – a fél éve deréktáji fájdalmakat okozó lúdtalp nem képezi az ortopédiai sürgősségi ellátás tárgyát, mint ahogy a potencia-zavar, vagy a “felfázás” tünetei alapján 2×2 Sumetrolim tablettát igényelő húgyhólyaggyulladás sem feltétlenül a sürgős urológiai sebészet tárgyköre.

“Szócska Miklós kiemelte: az egészségügy újraszervezésében július elseje nem a végállapotot jelenti, hanem a kezdetet.”

Államtitkár úr – nyilván – biztos ebben.

.