Európa, vigyázz! (3.)

Előfordul, hogy nem tölt el boldogsággal, amikor egy bizonyos kérdésben hangoztatott állításunk beigazolódik.

Alábbi – a Magyar Nemzet c. napilapban megjelent – hír akkor nyer igazán értelmet, ha Nyájas Olvasóm “fellapozza” f. év január 21.-én és 26.-án, “Európa, vigyázz” címen közzé tett, az Európai Unió és az Európa Parlament Magyarországgal kapcsolatos – bízvást mondhatjuk: áldatlan – tevékenységével foglalkozó bejegyzéseimet.

Íme, a M.N. minapi “széljegyzetének” lényege egyetlen mondatban:

“A megkérdezetteknek csupán 28 százaléka vélekedett úgy, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia - derül ki a YouGov brit közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből…”

Engedtessék meg közre adnom a britek – fent ecsetelt – közvélekedése és a napokon belül eszkalálódó görög helyzet nyomán, az Európai Unióval kapcsolatban (is) megfogalmazódott egyetlen mondatnyi magánvéleményemet:

Az a szervezet, melybe bizonyos feltételek teljesítése esetén be lehet lépni, de melyből kilépni tilos, (u.i. ebben az esetben az egész összeomlik), nos, az a szervezet (unió, rendszer stb.) rossz.

2 hozzászólás

  1. D.Magdi szerint:

    Nekem meg az véleményem, hogy egy szervezetet mindig valamilyen céllal hoznak létre. És attól függően, hogy mi ez a cél. A cél lehet valaki/valami ellen vagy valakiért/valamiért. Így aztán én nem tartom lehetetlennek azt, hogy bizonyos szervezetek nem szűnhetnek meg, mert még nem érték el a céljukat.
    És akkor már csak egy nagy kérdés van, hogy mi lehet a cél?

    • dr. Fenke Ferenc szerint:

      Kedves Magdi!
      Kérdésfelvetése rendkívül összetett és megoldása szabadkőművesekért kiált…
      Tisztelettel
      dr Fenke Ferenc