Ady Endre: Október 6.

Őszi napnak mosolygása / Őszi rózsa hervadása / Őszi szélnek bús keserve / Egy-egy könny a szentelt helyre / Hol megváltott – hősi áron – / Becsületet, dicsőséget / Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára / Ráragyog a nap sugára / Oda hull az őszi rózsa / Hulló levél búcsúcsókja / Bánat sír a száraz ágon / Ott alussza csendes álmát / Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye / Tűzz reá a fényes égre / Bús szívünknek enyhe fényed / Adjon nyugvást, békességet / Sugáridon szellem járjon / S keressen fel küzdelminkben / Az aradi tizenhárom.

Fenti kép a felújítási munkák teljében, a Ferihegyi út 84. szám alatt lévő társasházat ábrázolja és megtekintését – az épület bal felső sarkán mintegy 30 méteres magasságban halált megvető bátorsággal kosárban egyensúlyozó dolgozó vérfagyasztó látványa okán – 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlom.

A 123 millió forint összköltségű felújítás – mely a nyílászárók cseréjével egyetemben első sorban a hőszigetelést hivatott megoldani – közel 30%-a minisztériumi támogatásból, a tulajdonosok mintegy 74 millió forintnyi önrésze banki hitelből származik, az önkormányzati tulajdonú lakások felújításához a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal 7,1 millióval járult hozzá. A felújítás nyomán a fűtés-költségek közel 30%-os csökkenésére számítunk.

A Vigyázó Sándor Művelődési Házban e héten a magyar filmek újabb sorozat-vetítése kezdődött. Makk Károly, Gaál István, Kósa Ferenc, Fábri Zoltán, Sára Sándor, András Ferenc, Mészáros Márta nagyszerű rendezői munkáit, a “magyar új hullám” ragyogó darabjait Horváth Tibor, a Hírhozó szerkesztőségvezetőjének előszavával, DVD-ről láthatjuk. A vetítések keddenként 18 órakor kezdődnek.

Íme, egy “kedvcsináló” kép a sorozat egyik kiváló filmjéből, Mészáros Márta “Napló gyermekeimnek” című remekművéből:

A XVII. Budapest talán egyetlen olyan kerülete, ahol a lakosság – ezzel együtt, örvendetesen a gyermekek – száma folyamatosan növekszik. Megítélésem szerint erre méltán lehetünk büszkék, de a “jelenséghez” a város vezetésének alkalmazkodni is tudnia kell. Mi nem bezárunk, hanem létesítünk új  bölcsődéket és bölcsődei férőhelyeket, nem bezárunk, hanem építünk és fejlesztünk óvodákat. Egy régi óvoda új játszóeszköze – egy 1,3 millió forintból létrehozott új, minden szempontból “eurokonform”, biztonságos mászóka – is e körbe illeszkedik. Nagyszerű dolog, amikor az óvodavezető szándéka és a területileg illetékes önkormányzati képviselő akarata találkozik. Jómagam – óvodás korú kisgyermek édesapja – pontosan tudom, hogy mit jelent az, ha egy ilyen ragyogó eszköz a gyermekek rendelkezésére áll. Mivel ekkora összeget ilyen fejlesztésre az Önkormányzat központi büdzséjéből nem vehettünk igénybe, képviselőtársaim és egy kft. biztosították az eurokonform mászóka árának felét, a másik felét – közel 650000 ft-ot – egyéni képviselői keretemből juttattam a Csicsergő Óvoda részére. Ekként épülhetett meg az, amit itt, most látunk és ünnepélyesen, használatra átadunk a kicsinyeknek. Bár a “Csicsergő” informatikai irányultságával tisztában vagyok, őszintén remélem, hogy a gyermekek a mászókán több időt fognak tölteni, mint a számítógép előtt.

Népes és lelkes hallgatóság jelenlétében e gondolatokat öntöttem formába tegnap, mielőtt a nagyszerű eszközt az óvodások birtokba vehették. Azt viszont őszintén sajnálom, hogy a gyermekek által az ünnepi alkalomra összeállított zenés műsorról nem rendelkezem hangképes beszámolóval…

A korábbi jegyzeteimben már ecsetelt járóbeteg szakellátás XIV. Országos Konferenciáján különleges, személyes élményben volt részem.

Már a Konferencia első munkanapjának első délelőtti kávészünetében felfigyeltem egy, a hasonló szakmai találkozók résztvevőitől figyelemre méltóan elütő küllemű, szép és feltűnően csinos ifjú hölgyre. Vele érkezett kolléganőitől sikerült megtudakolnom, hogy a hölgy neve Heléna és nem csak a külcsín, hanem a belbecs terén is maradandót alkot, ugyanis egyik kelet-magyarországi kisváros járóbeteg-szakrendelőjének igazgató főorvosa.

Tolakodni nem óhajtottam, de fenti, igen pozitív élménytől nem bírván szabadulni robogtam átnézni a Konferencia résztvevőinek névsorát. A névsort megtekintettem és – mi tagadás – földbe gyökerezett a lábam, ugyanis Heléna doktornő 1980-ban Miskolcon velem együtt pályakezdő, szíriai származású urológus kollégám családnevét viseli!

Megvilágosodtam: szépséges, négy kilós Helénát – a mai gyönyörű nőt – 1981-ben apukájával együtt szállítottuk a B.A.Z. Megyei Kórház szülészetéről az orvos-nővérszállóra és három évre rá, amikor jómagam “otthagytam a várost, ahol éltem”, már biztonságosan száguldozott a játszótéri csúszdán.

Heléna közben felnőtt, közgazdasági egyetemet végzett és orvosdoktor, két gyönyörű gyermek boldog anyukája, egy kelet-magyarországi szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosa és esze ágában sincs külföldre távozni…

…és ha ilyen igaz emberek maradnak meg nekünk, velünk, akkor minden ellenkező híresztelés, mindenféle minket ért vád, aknamunka és áskálódás ellenére hadd mondjam ki, hogy VAN REMÉNY!

A járóbeteg-szakellátás idei országos konferenciáján számunkra, Rákosmentén élők és/vagy dolgozók számára két figyelemre méltó, előremutató előadás hangzott el – érdekes módon mindkettő debreceni orvos- és asszisztens-kollégák részéről.

Egyik előadás a teleradiológia tárgykörét érintette. Alaptétel, hogy Magyarországról a radiológus szakorvosok külföldre vándorlását sem sikerül megakadályozni: ők is egyre kevesebben vannak. Sok helyen már megoldott informatikai-szervezési feladat, hogy az X kórházban vagy Y szakrendelőben elkészült röntgen-felvételeket összehangolt számítógépes rendszeren keresztül egy adott központba továbbítják, ahol a monitor előtt ülő, akár négy-öt kórházat és szakrendelőt kiszolgáló egy, azaz egy darab radiológus szakorvos monitoron nézi és értékeli a felvételeket, a “feladó” a leletet pedig – ugyanazon számítógépes rendszeren keresztül – perceken belül megkapja. Bár e perspektívát Rákosmentén élő és/vagy dolgozó orvos (és beteg) a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézet röntgen-gépeivel és számítógépes infrastruktúrájával szembesülve némi jogos borúlátással szemlélheti, sajnos (?), ez a jövő…

Érdekes és szintén debreceni előadás foglalkozott az ott alkalmazott előjegyzési és szakorvosi integrációs rendszer tapasztalataival. A Debreceni Egészségügyi Járóbeteg Központ igazgató főorvosa elmondta, hogy minden, hozzájuk tartozó részleg előjegyzési rendszerrel működik (amit nem értettem: hogy létezik, hogy ennek ellenére 30% az előre be nem jelentett – és nem mind sürgős ellátásra szoruló – beteg?).  Főorvos úr büszkén ecsetelte azt is, hogy az előjegyzési rendszer bevezetésével párhuzamosan a rendelőintézetben dolgozó orvosok és asszisztensek ellenkezésének dacára azok munkaidő-betartásának ellenőrzése végett kártya alapú be- és kiléptető rendszert iktattak be.

Hozzászólásomban elmondtam, hogy a debreceni mintához hasonló előjegyzési rendszert a Bajcsy Kórház vezetése a szakrendelőkben már jó ideje alkalmaz azzal a különbséggel, hogy a szakrendelők főorvosainak megengedte meghatározni az előjegyzés mikéntjét és algoritmusát. Szóvá tettem azt is: nem biztos, hogy helyes ma, amikor egészségügyi dolgozók évente ezrével hagyják el a pályát és Magyarországot, chip-kártyás ki- és beléptető-rendszerrel ellenőrizni a havi nettó 65000 forintért robotoló asszisztensnőket… Nálam – és korábbi munkahelyemen egyaránt – az volt, van és lesz a rendező elv, hogy a munka hibátlanul legyen elvégezve, azt követően mindenki, aki nem ügyeletes mehet, amerre lát. E “rendező elv”-ben, a “pakliban” anno benne volt az is, hogy szombat reggeltől hétfő estig (éhbérért) megállás nélkül dolgoztunk és benne volt az is, hogy ügyeletes kollégánkat hátra hagyva – “chip-kártyás” és furkósbotos ellenőrzés mellőzésével – csütörtök délben, meg péntek délben a Kórházból távoztunk. Így volt szép, így volt vállalható. Attól a pillanattól, amint asszisztensnőimnek 250000 forint államilag garantált havi nettó jövedelmet tudok biztosítani, jöhet a chip-kártyás börtönszigor. Addig viszont: a munka teljes egészében és kifogástalanul elvégeztetik, a többit szíveskedjenek rám, a szakmailag illetékes főnökre és ne a chip-kártyára bízni. Debrecenben is.

Erről beszéltem az Országos Járóbeteg Szakellátás XIV. Konferenciáján.

A Medicina 2000 – melynek évtizede tagja vagyok – a Magyar Orvosi Kamara ezirányú tevékenységét elégtelennek ítélve a járóbeteg-szakellátásban dolgozók szakmai- és érdekképviseletét kiegészítendő jött létre. Idei – 1998 óta minden évben megtartott – konferenciánkat szeptember 13.-14.-15.-én, Balatonfüreden tartottuk.

A XVII. kerület nem bír kórházzal, az európai tendencia pedig évtizedek óta az egészségügyi ellátást a kórházi helyett a járóbeteg-szakellátás irányába tereli – ez az oka annak, hogy igyekszem e konferencián minden évben jelen lenni… és amióta e szakma-politikai találkozókon részt veszek, idén fordult elő első alkalommal, hogy a köz hangulatát nem az elkeseredettség, nem a lemondó kézlegyintés, hanem az óvatos derűlátás jellemezte. Nem azért, mert bárki elégedett lenne a mostani, visszamenőlegesen is elnyert x vagy y százalékos béremeléssel (erről korábban írtam), nem azért, mert bármely munkahelyen drámaian javultak volna a munkakörülmények… nem… egyszerűen arról van szó, hogy a kizsigerelt, fáradt, alulfizetett és frusztrált járóbeteg-ellátó nővérek, asszisztensnők és orvosok az alagút végén felfedezték végre a remény szél-zilálta, de mégiscsak pislákoló mécsesének fényét.

A konferencia – szokatlanul nagy média-érdeklődés mellett – bővelkedett a rangos vendégekben: előadást tartott többek között Szócska Miklós államtitkár, Paller Judit országos tiszti főorvos, Török Krisztina, az új “csúcsszerv”, a GYEMSZI főigazgatója, Éger István, az Orvosi Kamara elnöke és Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke is (a korábbi évektől eltérően államtitkár úrral ezúttal nem volt vitám).

Az előadók – és a hallgatóság – azzal nagyjából egyetértettek, hogy az utóbbi másfél év két legfontosabb kedvező fejleménye a nemdohányzók védelmében hozott törvény és az egészségügyben – zömében az ú.n. “chips-adóból” – realizált bérfejlesztés volt.

A konferencián elhangzott és Rákosmente egészségügye és járóbeteg-szakellátása számára fontos és/vagy követendő konklúziókat felsorakoztató néhány előadással következő írásomban foglalkozom.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XVII. kerületi szervezete révén múlt héten háromkúti csángó iskolásokat láthattunk vendégül. A 10 és 14 év közötti gyermekeket egyenként vagy párosával családoknál helyeztük el – hozzánk a 14 éves Csongor került, akit óvodás gyermekem is nagy szeretettel fogadott arra való különös tekintettel, hogy végre van, kinek elmagyaráznia a golyócsúszda és a távirányítós autó csínját-bínját.

A kis csapat egyik tagtársunk jóvoltából balatoni hajókiránduláson is részt vehetett, volt városligeti program – Állatkert, Vidámpark – is, valamint a Parlament épületét is megtekintették. Kilátogattunk az Aranykút Fesztiválra, ahol a fő attrakció – na ná, hogy nem az ír sztepptánc, hanem – a gigantikus vattacukor volt:

Csongort a hazautazás előtti vasárnapi istentiszteletre már nejem és gyermekem kísérte el, ugyanis jómagam aznap – a változatosság kedvéért – ügyeletes voltam.

Őszintén remélem, hogy az összes vendég – a mi Csongorunk is – jól érezte magát és tartalmas napokat töltöttek nálunk.

Íme, a gyermekek és vendéglátóik egy kis csoportja:

Augusztus 31.-én 17 órakor a rákoskeresztúri evangélikus templomba, a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola ( korábban Eszterlánc, ill. Laborcz) ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletére voltunk hivatalosak. Az idei tanévtől kezdve – 64 évnyi kényszerű szünet után – a Magyarországi Evangélikus Egyház Rákosmentén újra óvodát és iskolát működtet.

Az izgatott csöppségek, az óvónénik, a tanítók, a tanárok és a népes publikum – istentisztelet előtt – helyét keresi:

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdet igét:

Nagyné Szeker Éva, a rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkésze a Podmaniczky Jánosról elnevezett óvoda és iskola zászlajával a kezében tartja ünnepi beszédét:

Íme, a Kálvin Kiadó “Mindennapi kenyerünk” című füzetének szeptember elsejére szóló tanácsa: “Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek…”

Tegnap, 2012. augusztus 25.-én este, Petrás Mária és a Muzsikás együttes nagyszerű koncertjét követően a csángó keramikus-népdalénekes művésznővel beszélgettünk.

A felvétel a www.tizenhetedik.hu oldalon látható-hallható.