Kb. három hete, a szeptemberi és az októberi fogadóórám között félidőben, a lehető legváratlanabb pillanatban (9 éves Ford Focus típusú gépjárművemmel a piac mellett éppen parkolni készültem) szólalt meg szolgálati mobiltelefonom. A vonal végén egy hölgy bemutatkozik (!), majd rögtön elnézést kér (!) annak okán, hogy fogadóórán kívül, szokatlan időpontban, távbeszélő-készülék igénybevételével keres meg, majd lakhelyének körülírását követően elővezeti megfigyelését, miszerint a helyzet tarthatatlan: a Pesti út 152-154 előtti szervizutak mentén, a főút mellé telepített sövény oly mértékben megnőtt, hogy a Pesti útra történő kanyarodáskor az már akadályozza a kilátást, ezáltal napi több tucat alkalommal jelent közvetlen balesetveszélyt, a területileg illetékes önkormányzati képviselő mielőbb tegyen tehát valamit a helyzet orvoslása – a sövény lenyírása – érdekében. A határozott hangú és ellentmondást nem tűrően kérését felvezető hölgynek megígértem, hogy a “dolognak” a lehető legrövidebb időn belül utánanézek. A híváskor lévén éppen a helyszín közelében, rögvest megtekintettem a – súlyosnak egyáltalán nem minősíthető – helyzetet. Az kétségtelen, hogy a szervizút felől a Pesti útra maximális óvatossággal lehetett ráhajtani: kellő szakszerűséggel a sövényből mintegy 15-20 centimétert lett volna szükséges lenyírni.

Közel egy hét telt el, amíg intézkedésem “szárba szökkent” (volna), ha – mire embereim a helyszínre érkeztek – le nem “sarabolta” volna valaki a valamilyen puszpángféleséghez tartozó dísznövény-cserjét mintegy 10 centiméteresre. A látvány esztétikusnak némi túlzással sem lenne nevezhető, de a “végeredmény” a Pesti útra és az azon közlekedő gépjárművekre való kilátást minden kétséget kizáróan kellően biztosítja.

További egy hét múlva – tegnapelőtt – következett be az első súlyos baleset: a Pesti út 154. előtti szervizútról a Pesti útra kis ívben kanyarodó, alsó-középkategóriás gépjármű – a kitűnő rálátás okán a kelleténél vélhetően magabiztosabb – hölgytulajdonosa elmulasztotta az elsőbbségadást egy, a szélső sávban közlekedő személygépkocsinak. Az eredmény: kettő darab, totálkáros gépjármű és – szerencsére – könnyebb személyi sérülés. Azt, hogy az elsőbbséget meg nem adott gépjármű hölgytulajdonosa azonos volt-e azzal, aki imperativusban kérte a kilátást akadályozó sövény lenyírását, nem tudtam kideríteni.

Mi tagadás, örömmel és némi önbizalommal tölt el – talán még hiúságomat is legyezgeti -, amikor az újságírást üzletszerűen űző kiművelt fők a magam egyszerű nyelvén megfogalmazott mondataihoz erőteljesen hasonlító gondolatokat öntenek formába.

Ugyanis néhány órával azt követően, hogy közzétettem október 9.-i (“Simor, Braun és a többiek” című) bejegyzésemet, a Magyar Nemzet aznapi számának 7. oldalán Pilhál Tamás tollából “Nemzettől függő jegybankot!” címmel figyelemre méltó elemzés látott napvilágot. A gondolatok örvendetes azonossága a hasonló észjárás, valamint a véletlen műve, ugyanis azt, hogy a szerző olvashatta korábban közölt írásomat, képtelenség feltételezni, hisz’ kézirata saját blog-jegyzetem megjelenése előtt már nyomdába kellett, hogy kerüljön. Következzenek tehát Pilhál Tamás cikkének legfontosabb – október 9.-i eszmefuttatásomat kiegészítő és azt ragyogóan alátámasztó – részletei, kommentár nélkül:

“Már nem tudja az ember, sírjon-e, vagy nevessen, ha elhangzik a jelzős szerkezet: független Magyar Nemzeti Bank. (…) Elég egyetlen szimpla kérdést föltennünk: miként lehet valami egyszerre független és nemzeti? A válasz nyilvánvaló: sehogy. Ha valami nemzeti, akkor az függő: a nemzettől függő. Aki független nemzeti bankról beszél, az valójában a nemzettől független nemzeti bankra gondol. (…) Az 1924-ben létrehozott Magyar Nemzeti Bank olyan kor szülötte, amelyben a szavak még többé-kevésbé azt jelentették, amire kitalálták őket. A nemzeti például azt, hogy a nemzetet szolgáló. (…) Mára odáig jutottunk, hogy nemzeti bankunk elnöke egy olyan ember lehet, aki spórolt százmillióit adóparadicsomban fialtatta és aki szerint nem lenne helyes megmenteni a devizahiteleseket, mert ‘végre meg kell tanulniuk, hogy nincs ingyenebéd’. (…) Aki már nem emlékezne, az Európai Bizottság januárban azért indított kötelezettségszegési eljárást hazánk ellen, mert az unió szerint veszélybe került nemzeti bankunk (a nemzettől való) függetlensége. Előzőleg még azon aggódtak európai uraink, hogy a monetáris tanács külsős tagjairól már nem a jegybankelnök és a miniszterelnök, hanem az Országgyűlés gazdasági bizottsága dönthet. De a legnagyobb riadalmat az váltotta ki, hogy a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásával nehogy véletlenül elmozdítsák helyéről Simor Andrást, hiszen neki az a poszt alanyi jogon jár. Még nyolcmilliós fizetésének kétmilliósra csökkentését is a jegybankelnöki függetlenség megnyirbálásának tartották, holott az egyértelműen az arányos közteherviselés része volt. (…) Arra sokan kíváncsiak lennénk, Brüsszel most miért nem aggódik a jegybank függetlenségéért, hiszen lapunk leleplezte: Simor András tanácsadója, Braun Róbert jó ideje belépett az MSzP-be, tehát nem csak Simornak, hanem a szocialista párt elnökének is rendszeresen tanácsokat oszt úgy, hogy korábban Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet is kiszolgálta.

‘Nemzeti Bank’ – 1848-ban ez volt Petőfiék kilencedik pontja (kiemelés tőlem). Méltatlanul keveset beszélünk róla, pedig ez volt a tizenkét pont egyik legfontosabb követelése. (…) Nem véletlen, hogy a bécsi udvar utasítására Jellasics horvát bán éppen akkor indult meg Magyarország ellen csapataival, amikor az Országgyűlés 1848 szeptemberében önálló magyar pénz kibocsátásáról döntött. (…) 1848-ban királyi szentesítés kellett volna, 2012-ben uniós bólintás kell ahhoz, hogy Magyarország pénzügyekben önálló döntést hozzon. (…) A szabadságharcok mindig úgy kezdődnek, hogy a szavak visszanyerik eredeti jelentőségüket: a függőséget nem nevezik többé függetlenségnek.”

Az oknyomozó újságírás egyik friss sikere nyomán a napokban “kiderült”, hogy Robert Braun,  a Magyar Nemzeti Bank Elnökének stratégiai főtanácsadója a Magyar Szocialista Párt tagja. A hír az MNB függetlenségét jó másfél éve addig soha nem látott aggodalommal féltő Nemzetközi Valutaalap (l. még: IMF) és Európai Unió berkeiben nem “verte ki a biztosítékot” és az amerikai képviselőház összehívásával sem fenyegetőzött senki.  A nemzetközi és magyar szocialista sajtó meg nem történtnek tekinti és valami miatt a Jobbik-közeli – máskor a faji alapon meghatározható bűnözés tényét oly vehemensen hangsúlyozó – kuruc.info is percek alatt napirendre tért az ügy felett. A “leleplezés” nyomán R. Braun a Nemzeti Bank jól tejelő tőgyét és akolmelegét odahagyva sietve az MSzP berkeibe távozott.

Elképesztő az a naivitás és tájékozatlanság, amiről Braun Róbert esete kapcsán a megbotránkozástól hörgő és feldúltságában a szívszélhűdés halál-közeli élményét megélő jobboldali sajtó tanúbizonyságot adott.

A Simor-Braun-ügy – tegnap – az Országgyűlésben is téma volt.

Adott ugyanis egy, valamikor a magyar nemzet és gazdaságának épülése végett életre hívott pénzintézet: a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB mindenkori vezetését elképzelésünk szerint minket, magyarokat szolgáló tanácsadók vették volna körül. Ehelyett a függetlenségét váltig hangsúlyozó jegybank jelenlegi Elnöke – havi 8 millió forintos fizetésével a bankelnökök között vélhetően világelső -, bizonyos Simor András tucatnyi, a politikai baloldalhoz szervesen kötődő “tanácsadót” alkalmazott és alkalmaz ma is. Ezek egyike (volt) Braun Róbert, az Israel Brand Project résztvevője és előadója, kinek MSzP-s elkötelezettségéről ( – tagságáról) a jobboldali sajtó és a Fidesz-KDNP politikusai a minap értesültek.

A mostani “ügy” valójában akkor lenne mellbevágó, ha az – akkor különösebb visszhangot ki nem váltott – alábbi sorokat a Magyar Fórum c. hetilap 2010. februárjában, a Bajnai-kormány regnálásának idején ( több, mint kettő és fél évvel ezelőtt tehát!) nem közölte volna:

“Az SzDSz szétesett, az MSzP vergődik, Demszky és a főpolgármesteri hivatal fél lábbal már a börtönben van és akkor egyszer csak gondol egyet a független jegybank – az MNB – és kinevezi kommunikációs főtanácsadójának Braun Róbertet. Nejét, bizonyos Rozgonyi Krisztinát pedig a kormány a Nemzeti Hírközlési Hatóság igazgatójává teszi meg /…/

Braun Soros-ösztöndíjas, az SzDSz és a Raoul Wallenberg Társaság alapítója, 1995-ben Pető Iván kabinetfőnöke. 2003-ban Medgyessy által kinevezve a Miniszterelnöki Hivatal államtitkár-helyettese. Később a Gyurcsány-kormányban tűnik fel, majd az MNB kommunikációs főtanácsadója. Állását pályáztatás nélkül nyeri el. Beosztásai révén mindig teljes rátekintése van a magyar viszonyokra és mindenütt akadálytalanul mozog. Jónak látták révbe kalauzolni. Biztonságot egyelőre csak a független jegybank nyújt. Innen lehet majd ejtőernyős támadásokat intézni a magyar kormány ellen.”

Fentiek alapján minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Simor András személye a “független” “Magyar” “Nemzeti” Bank élén nemzet-stratégiailag rendkívüli mértékben aggályos és nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Rákoskeresztúron élő és alkotó Dobai Tivadar felnőttként lett fotográfus művész. Fenti képen “szívem csücskét”, a – végre – autóbusz-végállomás-mentes Fő tér utolsó ragyogó nyári napjának egy késő-délelőtti pillanatát örökítette meg. Köszönet érte!

Egy korábbi írásomban (A magyar beteg /39./, 2012. június 5.) már említettem, hogy mennyire irritálja betegeimet – és engem is – az, amikor kortárs kórrajzként egy-egy – senkire sem tekintettel lévő – polgártársunk dokumentálhatóan bizonyítja törvények és szabályok felettiségét.

Fenti felvétel két napja, a Ferihegyi úti Szakorvosi Rendelőintézet szakdolgozóknak és betegeknek fenntartott, egyértelmű és jól látható táblával védett parkolójában készült. A kép egy – utánanéztem – “extrák” nélkül 8,4 millió forintot érő dél-koreai gyártmányú terepjárót ábrázol, mely gépjármű – szélvédője mögött elhelyezett rokkant-igazolvánnyal – magától értetődő módon foglalja el a rendelőintézetben dolgozóknak fenntartott helyet.

Fenti szituáció – amúgy – “bagatell”, ha nem lehettem volna tanúja annak, hogy a mozgáskorlátozottságot igazoló dokumentum és az asszisztensnőim 10 évnyi netto jövedelmével egyenértékű gépjármű hozzávetőlegesen 40 éves, művégtagot nem viselő és bizonyíthatóan nem járókerettel és nem tolószékben közlekedő hölgytulajdonosa füléhez rögzített méregdrága mobiltelefon társaságában a számunkra és betegeink számára fenntartott parkolóban helyet foglaló gépjárművéből ki nem penderül és Rákoskeresztúr főterén villámgyors léptekkel el nem tűnik.

Miközben azzal vagyunk elfoglalva, hogy lehet-e, szabad-e Ági dadus, Angéla tanítónéni, vagy Rózsika nővér fizetését 4, vagy 5000 forinttal emelni, a kellő időben megtollasodott, semmire és senkire sem tekintettel lévők mutatnak naponta, mindnyájunknak fityiszt.

Ady Endre: Október 6.

Őszi napnak mosolygása / Őszi rózsa hervadása / Őszi szélnek bús keserve / Egy-egy könny a szentelt helyre / Hol megváltott – hősi áron – / Becsületet, dicsőséget / Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára / Ráragyog a nap sugára / Oda hull az őszi rózsa / Hulló levél búcsúcsókja / Bánat sír a száraz ágon / Ott alussza csendes álmát / Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye / Tűzz reá a fényes égre / Bús szívünknek enyhe fényed / Adjon nyugvást, békességet / Sugáridon szellem járjon / S keressen fel küzdelminkben / Az aradi tizenhárom.

Fenti kép a felújítási munkák teljében, a Ferihegyi út 84. szám alatt lévő társasházat ábrázolja és megtekintését – az épület bal felső sarkán mintegy 30 méteres magasságban halált megvető bátorsággal kosárban egyensúlyozó dolgozó vérfagyasztó látványa okán – 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlom.

A 123 millió forint összköltségű felújítás – mely a nyílászárók cseréjével egyetemben első sorban a hőszigetelést hivatott megoldani – közel 30%-a minisztériumi támogatásból, a tulajdonosok mintegy 74 millió forintnyi önrésze banki hitelből származik, az önkormányzati tulajdonú lakások felújításához a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal 7,1 millióval járult hozzá. A felújítás nyomán a fűtés-költségek közel 30%-os csökkenésére számítunk.

A Vigyázó Sándor Művelődési Házban e héten a magyar filmek újabb sorozat-vetítése kezdődött. Makk Károly, Gaál István, Kósa Ferenc, Fábri Zoltán, Sára Sándor, András Ferenc, Mészáros Márta nagyszerű rendezői munkáit, a “magyar új hullám” ragyogó darabjait Horváth Tibor, a Hírhozó szerkesztőségvezetőjének előszavával, DVD-ről láthatjuk. A vetítések keddenként 18 órakor kezdődnek.

Íme, egy “kedvcsináló” kép a sorozat egyik kiváló filmjéből, Mészáros Márta “Napló gyermekeimnek” című remekművéből:

A XVII. Budapest talán egyetlen olyan kerülete, ahol a lakosság – ezzel együtt, örvendetesen a gyermekek – száma folyamatosan növekszik. Megítélésem szerint erre méltán lehetünk büszkék, de a “jelenséghez” a város vezetésének alkalmazkodni is tudnia kell. Mi nem bezárunk, hanem létesítünk új  bölcsődéket és bölcsődei férőhelyeket, nem bezárunk, hanem építünk és fejlesztünk óvodákat. Egy régi óvoda új játszóeszköze – egy 1,3 millió forintból létrehozott új, minden szempontból “eurokonform”, biztonságos mászóka – is e körbe illeszkedik. Nagyszerű dolog, amikor az óvodavezető szándéka és a területileg illetékes önkormányzati képviselő akarata találkozik. Jómagam – óvodás korú kisgyermek édesapja – pontosan tudom, hogy mit jelent az, ha egy ilyen ragyogó eszköz a gyermekek rendelkezésére áll. Mivel ekkora összeget ilyen fejlesztésre az Önkormányzat központi büdzséjéből nem vehettünk igénybe, képviselőtársaim és egy kft. biztosították az eurokonform mászóka árának felét, a másik felét – közel 650000 ft-ot – egyéni képviselői keretemből juttattam a Csicsergő Óvoda részére. Ekként épülhetett meg az, amit itt, most látunk és ünnepélyesen, használatra átadunk a kicsinyeknek. Bár a “Csicsergő” informatikai irányultságával tisztában vagyok, őszintén remélem, hogy a gyermekek a mászókán több időt fognak tölteni, mint a számítógép előtt.

Népes és lelkes hallgatóság jelenlétében e gondolatokat öntöttem formába tegnap, mielőtt a nagyszerű eszközt az óvodások birtokba vehették. Azt viszont őszintén sajnálom, hogy a gyermekek által az ünnepi alkalomra összeállított zenés műsorról nem rendelkezem hangképes beszámolóval…

A korábbi jegyzeteimben már ecsetelt járóbeteg szakellátás XIV. Országos Konferenciáján különleges, személyes élményben volt részem.

Már a Konferencia első munkanapjának első délelőtti kávészünetében felfigyeltem egy, a hasonló szakmai találkozók résztvevőitől figyelemre méltóan elütő küllemű, szép és feltűnően csinos ifjú hölgyre. Vele érkezett kolléganőitől sikerült megtudakolnom, hogy a hölgy neve Heléna és nem csak a külcsín, hanem a belbecs terén is maradandót alkot, ugyanis egyik kelet-magyarországi kisváros járóbeteg-szakrendelőjének igazgató főorvosa.

Tolakodni nem óhajtottam, de fenti, igen pozitív élménytől nem bírván szabadulni robogtam átnézni a Konferencia résztvevőinek névsorát. A névsort megtekintettem és – mi tagadás – földbe gyökerezett a lábam, ugyanis Heléna doktornő 1980-ban Miskolcon velem együtt pályakezdő, szíriai származású urológus kollégám családnevét viseli!

Megvilágosodtam: szépséges, négy kilós Helénát – a mai gyönyörű nőt – 1981-ben apukájával együtt szállítottuk a B.A.Z. Megyei Kórház szülészetéről az orvos-nővérszállóra és három évre rá, amikor jómagam “otthagytam a várost, ahol éltem”, már biztonságosan száguldozott a játszótéri csúszdán.

Heléna közben felnőtt, közgazdasági egyetemet végzett és orvosdoktor, két gyönyörű gyermek boldog anyukája, egy kelet-magyarországi szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosa és esze ágában sincs külföldre távozni…

…és ha ilyen igaz emberek maradnak meg nekünk, velünk, akkor minden ellenkező híresztelés, mindenféle minket ért vád, aknamunka és áskálódás ellenére hadd mondjam ki, hogy VAN REMÉNY!