MINDENKIT SZERETETTEL LÁTUNK !

Közelmúltbéli szalagcím az egyik napilap 6. oldalán:

“Péterffy professzor visszaadta díszdoktori címét”.

Az újságcím némi magyarázatra szorul: Péterffy Árpád kolozsvári születésű, világhírű szívsebész – a stockholmi Karolinska Egyetem tanára, 25 éven át a Debreceni Orvostudományi Egyetem II. Sebészeti Klinikájának professzora – ugyanis díszdoktori címét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek, a magyar nyelven folyó oktatás korlátozása elleni tiltakozásul adta vissza azt követően, hogy bizonyos Azamfirei nevű aktuálisan regnáló orvosegyetemi rektor akként nyilatkozott, hogy Erdélyben a magyar nyelv otthoni használatra, valamint a színházba és nem az egyetemre való (!). Egyébiránt a bejelentést követően az Egyetem összes magyar oktatója kilépett annak vezetőségéből.

Kérem Nyájas Olvasót, engedjen emlékeznem. Engedjen emlékeznem 1920 júniusára, amikor Magyarország megcsonkítása, Erdély elcsatolása révén a Balkánon nyugati – ma úgy mondanánk: Európai Uniós – segédlettel létre jött egy korábban soha nem létezett állam: Románia. Engedjenek emlékeznem arra is, hogy a semmiből lett állam mindenkori vezetése – kellő furfanggal viselt háborús részvételei nyomán – 94 éve biztonsággal őrzi a már korábban belakott és utóbb megkaparintott Magyarországnyi területet: Erdélyt. Engedjenek emlékeznem arra, hogy Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Magyar Állam által létesített Kadétiskola (ma: Orvosegyetem) épületeiben az orvostanhallgató-képzés a második világháború után is MAGYAR nyelven folyt (jómagam – alanyi blogíró – még a hetvenes években is magyar nyelven hallgattam, ugyanott az elméleti oktatást):

Életem első két tucat évét éltem szülővárosomban – úgy, hogy gyermekkoromban román szót alig volt alkalmam hallani. Ma már Marosvásárhelyen nehéz úgy egy-két napot eltöltenem, hogy – osztálytársaimon kívül – magyar ismerőssel (is) találkozzak. Mi, akik eljöttünk, ebben minden kétséget kizáróan hibásak vagyunk. Az a tény viszont, hogy a magyar nyelven történő oktatást egy-két sehonnai ma is meghiúsíthatja, az a tény, hogy egy világhírű erdélyi magyar orvos-professzor – a magyar nyelven történő orvosképzésnek a románok által történt ismételt megtagadása okán – visszaadja marosvásárhelyi díszdoktori címét, a puszta ténynél lényegesen messzebb mutat.

Teendőim megakadályoztak abban, hogy választói körzetem – Rákoskeresztúr központja – területén idén is nagyszerűen szervezett majálisnak mindvégig részese lehessek, de a gyermekemmel délelőtt ott töltött közel két óra alatt szívet-lelket melengető látványban volt részünk…példának okáért alábbi fotó azt a jelenetet igyekszik ábrázolni, midőn férfi- és nőnemű apróságok erre a célra készített mechanikus pónilovakon róják a métereket le, s fel a Ferihegyi út 102. magasságában:

A bátrabbak persze igazi lovakra is ülhettek, de volt ott kosárhinta

és térsakk, valamint tűzoltóautó-bemutató egyaránt

…de a legfelemelőbb, a legderűlátóbb gondolatokra sarkalló élmény az ezernyi gyermek látványa volt: JÖVŐNK, Magyarország jövője ott sertepertélt a kalandpark, a mászóvár, a lengőteke, a kirakós játékok, a kézműves-foglalkozások közepette, ott bámészkodott a gyönyörű régi oldalkocsis motorkerékpárok közelében, ott pörölt anyukájával a második vattacukorért, meg hogy újra felülhessen a gokartra… egyszóval, kedves mindnyájunk: VAN REMÉNY !

(Tiziano)

A címben említett, lélekgyógyászati és elmekórtani tünetegyüttes leírása egy kb. 40 évvel ezelőtt, a svéd fővárosban történt bankrablás nyomán született: az elkövetők által túszul ejtett alkalmazottak jó néhány nap fogva tartást követően rokonszenvet kezdtek érezni kínzóik iránt. A rendőrség sikeres akcióját követően a bűnözők rács mögé kerültek, a túszul ejtett, majd kiszabadított nők ezt követően országos kampányt indítottak a rablók büntetésének enyhítéséért, gyűjtést követően védelmükre a legmenőbb ügyvédeket fogadták fel, valamelyikük az egyik “megélhetési bűnözővel” a börtönben el is jegyezte magát.

Fenti, megtörtént eset nyomán dokumentált és azóta is releváns elmegyógyászati kórkép hétfőn hajnalban, az országgyűlési választási eredmények követésekor jutott eszembe, ugyanis arra lettem figyelmes, hogy példának okáért Csepelen, ahol egymást gyilkolászó szocialista vezetők ülik börtönbüntetésüket, egy “névtelen” szocialista jelölt simán nyer a rezsicsökkentés országosan ismert Fidesz-KDNP-s biztosa ellen… Kollektív elmebaj vagy egyszerű Stockholm-szindróma?…tudásom és tisztem sem állást foglalni…

Ugyanakkor a XVIII. kerületben, ahonnan bizonyos S. Gábor, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének előzetes letartóztatásban lévő helyettese feltételezhetően, de még nem bizonyítottan A KERÜLET VAGYONÁBÓL, tehát a választók zsebéből emelt el, lopott, sikkasztott (nem kívánt törlendő) mintegy félmilliárd forintot, utódja, a bülbül-szavú, magának diplomát hazudó “kormányváltó” szóvivő a kerület hálás szavazóinak jóvoltából a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben befutó helyen található… és mindazok után , amit ez a bagázs a saját (?) népe ellen az utóbbi 80 évben elkövetett, kéretik megtekinteni Budapest “választási térképén” a Duna-menti “vörös folyosót”, a szocialisták által megnyert körzeteket…”szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik…”

“A magyar beteg” jelen jegyzetéhez nincs további hozzáfűznivalóm… ha csak annyi nem, hogy ez, itt, most, nem “Stockholm-”, hanem “Budapest-szindróma”… a jelenségre “rálegyinteni” tilos, de a magyarázattal nem én tartozom…

Dunai Mónika,

Rákosmente és Kőbánya-Kertváros Fidesz-KDNP képviselőjelöltje nagy fölénnyel nyerte a 2014. április 6.-án megtartott országgyűlési képviselő-választást.

Alábbi kép azt a virág- és fotómontázst ábrázolja, melyet gyermekem a választást megelőző napok valamelyikén készített és a lépcsőfordulóban helyezett el annak érdekében, hogy “Apa ne izguljon, mert úgyis nyerni fogunk…”:

A következő fotón pedig Dunai országgyűlési képviselő-asszony a győztes éjszakán, kezében Mónikányi pezsgősüveggel…a felvételről nem derül ki az, hogy a már kellően fáradt alanyi blogíró a Riz Levente polgármester által realizált “Forma egyes” pezsgőnyitás láttán menekülőre fogta a dolgot…

GRATULÁLUNK DUNAI MÓNIKÁNAK !

Árpádházi Szent Erzsébet nevét viseli az a kápolna, melyet ma délelőtt szentelt fel Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek:

A mintegy 23 négyzetméternyi alapterületű kápolna munkahelyem, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház “A” épületének ötödik emeletén található, belső-építészeti megoldásai szellemesek, berendezése és az oltárkép egyaránt impresszionálóan szép és egyszerű:

A betegek – és nem csak a betegek – lelki üdvét szolgáló kápolna avatásán részt vett és beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is:

Alanyi blogíró az ünnepélyes átadást követően Erdő Péter bíboros, prímás és Bodnár Attila, a Bajcsy Kórház főigazgatójának társaságában:

…majd, távozóban, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a KDNP Elnökével (fotó: tizenhetedik.hu)

Alábbi képet kerületünk határában, a Bökényföldi úton, a kamion-udvar területén sikerült lencsevégre kapnom. A tiszta égboltból közel 20 négyzetmétert elfoglaló fotó többek között egy könyörgő tekintetű, idős, fehér hajú hölgyet ábrázol. A hölgyet jobb karjával kissé eszelős külleműre sikeredett férfi “fotómodell” – a koncepció szerint vélhetően a hölgy férje, vagy élettársa – öleli át. A szereplők egy közel másfél méter haránt-átmérőjű táblát tartanak maguk elé. A tábla felirata azt hozza tudtunkra, hogy a két, jobb sorsra érdemes modell sokallja a magyar stadionok, illetve kevesli az országban fellelhető kórházak számát. A kép jobb alsó sarkában nemzeti színekben pompázó keretes felirat : “Az én szavazatom az én hazám”… mely üldöztetési téveszme hiányában is egy, a frissen honosított magyar szavazók hátsójának irányába tett laza ideológiai bokamozdulatnak véleményezhető. A montázs jobb felső sarkában pedig az elkövetők: a – más párt által jogvédett – “Összefogás 2014″, valamint az elsőrendű tettes MSzP, illetve a járulékos társak felsorolása: “DK”, meg “PM”, meg “Együtt”, meg még ki tudja, milyen szerzetek…

Fentebb tehát a magyarországi szocialisták pártjának egyik legfontosabb idei kampány-mondandóját, az újabb kórházak iránti igény megfogalmazását láthatjuk-olvashatjuk. A kollektív amnéziában bízva írja, mondja, láttatja mindezt az a párt, mely valamikori tettestársával, a Szabad Demokraták Szövetségével (úgy-e, tetszenek emlékezni bajuszos Molnár Lajos és ábrándos tekintetű Horváth Ágnes doktorokra?) százmilliárdokat vont ki az egészségügyi rendszerből, mondja és mutatja ezt az a párt, mely kórházakat záratott be ( többek között a valamikor 800 milliárdos ingatlanvagyont képviselő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet), ezrével épített le ágyszámot, mondja – és mutat fityiszt mindnyájunknak – az a párt, mely bevezette a dobozdíjat, a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, az, amely a működésképtelenség szélére sodorta a magyar egészségügyet… és nem szakad le az ég…!