Írásaimban - a magyar egészségügy bajaitól eltekintve – országos dolgainkkal elvétve, faji kérdésekkel pedig egyáltalán nem szoktam foglalkozni. Most kivételt teszek.

Bizonyos Kertész Ákos - Kossuth-díjas magyar író, Budapest díszpolgára - tollából ugyanis egy külföldi magyar nyelvű napilapban augusztus 29.-én megjelent egy újságcikk, melyet szó nélkül hagynom merőben ellentétes lenne hitvallásommal, vérmérsékletemmel, eddigi életemmel. Következzenek a Kertész Ákos- idézetek, kommentár nélkül.

“A magyar genetikusan alattvaló…

…A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít, mindig másra mutogat, boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire…

Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”

Írásaimban országos dolgainkkal elvétve, faji kérdésekkel egyáltalán nem szoktam foglalkozni. Most kivételt tettem. Miheztartás végett.

Néhány perccel ezelőtt ért véget a Magyarország – Svédország Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzés. Figyelemre méltó, hogy futballistáink utóbbi időben mutatott teljesítményéhez képest szokatlanul nagy és lelkes, több száz magyar zászlót lobogtató tömeg – és Magyarország miniszterelnöke - gyűlt össze a – lebontásra ítélt – Puskás Ferenc stadionban.

A fiatal, tartalékos magyar csapat igen izgalmas mérkőzésen, megérdemelten győzte le a svéd válogatottat. (Örömmel állapítottam meg, hogy a svéd labdarúgók csaknem mind svédek, a magyarok mindnyájan magyarok voltak… ehhez képest elképzelem a váratlanul feltámadó Racine-t, Voltaire-t, Rousseau-t, vagy Vian-t, amint szembesül a szín- és génmanipulált francia labdarúgó – válogatottal)…

Magyarország válogatottja számára a következő próbatétel szeptember 6.-án, kedden következik: Moldova – szintén GMO- mentes – csapata. Amennyiben Szabicsék agyát nem borítja el a mai siker okozta önbizalom, ott is győzünk.

Írásom címe plágium: azt feldúlt állapotomban a Hírhozó c. kerületi újságból ollóztam. 

Feldúltságom oka: a keresztúriak múlt heti, XII. nemzetközi találkozójának első délutánján a Szövetségünkhöz éppen most csatlakozott pici, Kolozs megyei település, Ördögkeresztúr nehezen összekuporgatott pénzéből az alkalomra bérelt autóbuszát a XVII. kerület központjában feltörték, kifosztották, a delegációnak egy pár papucsa sem maradt…

A keresztúriak szövetségét annak idején a katasztrofális bodrogközi árvizet követő segítségnyújtás ”hívta életre”; kézenfekvő – de más kultúrkörben nem feltétlenül természetes - volt tehát az, hogy a mostani, rákoskeresztúri találkozó résztvevői magyaros fürgeséggel egy nap alatt több, mint 150.000 forintot “kalapoztak” össze a szerencsétlenül járt erdélyieknek, melyet Ők nehezen, könnyek közepette, de végül a szeretet és szükség okán elfogadtak.

Magyarország Erdélynek – 2004. december 5. után másodszor is – bemutatkozott.

Az akkori csorbát az Orbány-kormány 2010-es beiktatását követően villámgyorsan kiküszöbölte. A mostanit – az aljas, mocskos betöréses lopás elkövetőit - a Rákosmente rendőrségének élére frissen kinevezett Csányi kapitány csapatának kellene – szintén villámgyorsan - felkutatnia éa hatástalanítania… feltéve, hogy a XVII. kerületi Rendőrkapitányságon ezt legalább annyira fontosnak tartják, mint a vasárnapi szent misére a Pesti úton 52 km/órával száguldó 40 éves Trabant, vagy a Reflex Patika előtt “tilosban” parkoló Zsiguli tulajdonosának ”szövődménymentes” és példás megbüntetését.       

Se stáb, se fotós, se TV, se heti- vagy havilap nem állt rendelkezésemre ma, amikor a Ferihegyi út 110. szám alatt élő Kara Józsefnét 90. születésnapja alkalmából volt alkalmam felköszönteni.

Egy gyönyörű virágcsokor és Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnökének aláírásával ellátott emléklap birtokában csöngettem Kara Józsefné rákoskeresztúri otthonában.

Bebocsáttattam. A harmadik emeleti lakásban az ünnepelt lánya fogadott, majd egy-két perces várakozást követően megjelent a meghatottságát nehezen leplező, megdöbbentően fiatalos, 90 éves Mária néni – nem Mária néni, hanem Marika – karcsúan, élénken,  gyönyörű, hosszú, vállig omló hajával. Először is megköszönte, hogy – én és a hatóság – vele ily figyelmesek vagyunk, majd elmondta, hogy Ő immár húsz éve – “mert nem ismert mást és nem lévén más lehetőség” – mindig elment szavazni és mindig a Fideszre szavazott… (“A legnagyobb Fidesz-fun” – tette hozzá lánya)… Megnyugtattam, hogy – bár nem vagyok Fidesz-tag – a szükséges alkalommal jómagam is hasonlóképp cselekedtem. Átadtam a XVII. kerületi Önkormányzat és Orbán Viktor ajándékát, majd mobil-telefonommal elkészítettük a mellékelt, kifogásolható minőségű, de minden kétséget kizáróan emlékezetes fotót:

Isten éltesse, Marika!

E csodás felvétel tavalyelőtt ősszel készült, Dobai Tivadar küldte nekem a Földműves utcából és a – nemrég felújított – Tanuszoda előtti utcaszakaszt – Rákosmente 4. sz. egyéni választói körzetének délkeleti részét - ábrázolja:

Mindnyájunk nevében köszönet érte!

A Keresztúr nevű települések XII. nemzetközi találkozója ma – a rákoskeresztúri evangélikus templomban tartott ökumenikus istentisztelettel – véget ért.Találkozó legközelebb 2012.-ben az 1700 lelket számláló Sajókeresztúron. Nevünk és szívünk összeköt.

Keresztúriak XII. találkozója alkalmából ma, 2011. augusztus 26.-án 11 órakor, mindazoknak, akik ott lehettek, megrázó élményben lehetett részük: közel 100, a trianoni határokon kívül rekedt nemzettársunk a magyar állampolgárság felvételének megtisztelő aktusában részesülhetett.

Ennek kapcsán, itt és most nem tisztem polgármesterünk, Riz Levente vagy Vizi Elek Szilveszternek, az Akadémia volt elnökének az ünnepélyes percek - az eskütétel - előtt elmondott beszédét méltatni.

Tisztem viszont elmondani, hogy milyen torokszorító élmény volt látni karonülő gyermekével a színpadon megjelenő, végtelenül egyszerű, de ünnepi székely lájbiba öltözött fiatalasszonyt, aki a magyar állampolgárságát igazoló okiratot kezéhez véve zokogva borult férje nyakába… Tisztem és kötelességem elmondani, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a nyolcvan éves délvidéki családapát, aki ötödmagával, díszmagyarban érkezett az ünnepélyes eskütételre… mint ahogy azt az áldott állapotának nyolcadik hónapjában lévő kismamát sem fogom elfelejteni, aki mosolyogva és szemrebbenés nélkül “abszolválta” az állampolgársági eskü helyszínére vezető, 40 fokos, kíméletlen napsütésben megtett, közel másfél kilométert… 

Kötelességem elmondani, hogy összefogásunk csodákra lesz képes… 

Köszönet a XVII. kerületi jobbikosokonak, hogy eljöttek és köszönet az emeszpés és itthonrákosmentés képviselőknek, hogy nem jöttek el ünnepelni. Így volt szép.

Mai - látszólag össze nem tartozó - hírek és azok kommentárjai a napi sajtóban.

“Azok a megható megnyilatkozások, amelyeket azok a magyarok tesznek, akik átveszik magyar útlevelüket (…) bántóan szembenállnak azzal a könnyedséggel, amellyel fiatal emberek a hazát elhagyni készülnek. Egyes fiatal orvosok, “rezidensek” idegenben való munkavállalásáról van szó. (…) Ezek a fiatal orvosok valóban megalázóan kevés fizetést kapnak. Megélni nem lehet belőle, a családalapításra végképp nem elég. Helyzetük több mint kilátástalan. (…) Sajnálom az elvándorló rezidenseket, mert nem lesznek boldogok. Az a nemzetköziség, amely most ígéret számukra, nem fog bekövetkezni. Hazavárjuk őket kint született gyermekeikkel… (Magyar Fórum, 2011.augusztus 25.)

“Tömeges felmondásra készülnek a ‘megalázóan alacsony bérért dolgozó’ orvosok Szlovákiában” (Magyar Nemzet, 2011. augusztus 25.)

Hangsúlyoznám, hogy a szlovákiai kórházi orvosok fizetése kettő és félszerese a magyarországiakénak.

Hangsúlyoznám azt is - nyolcadik éve hangsúlyozom – hogy bármely országnak a nemzeti össztermékből az egészségügyre fordított hányada nem az adott ország gazdasági fejlettsége, hanem politikai döntés függvénye. Amennyiben a magyar kormány ezt a politikai döntést nagyon rövid időn belül nem hozza meg, a magyar egészségügy rá fog borulni a 68 %-os parlamenti többségre.

Én szóltam.

Holnap, 2011. augusztus 26.-án közel 100 - a 91 éve, Párizs mellett, Trianonban született döntés nyomán Magyarország jelenlegi határain kívülre szorult - nemzettársunk tesz magyar állampolgársági esküt a XVII. kerületben.

Vakációztunk – gondtalanságunkat nem mindig volt indíttatásom a napi sajtó nehezen emészthető információival terhelni. Így történhetett, hogy imént került kezembe a Magyar Nemzet című – baloldalisággal és kormányellenességgel aligha vádolható – napilap egyik múlt heti száma, melynek itt és most, hirtelen felindulásból, második és ötödik oldaláról idéznék – csak és kizárólag – kettő darab szalagcímet:

“Települések védőnő nélkül”

“Orvosképzés: az oktatók is külföldre mennek”

Nyájas Olvasó!

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ezek nem a Népszabadság írásai, nem is újlipótvárosi Szanyi Tibor sajtótájékoztatóján hangzottak el, nem is a Jobbik zagyvasága, nem az LMP zöldsége, nem az Orvosi Kamara uszítása, nem a rezidensek újabb zsarolási kísérlete, hanem a Magyar Nemzet c. napilapban olvasható cikkek… és ahhoz, hogy a “kép összeálljon”, javasolom korábbi (A magyar beteg 1.-9.) sorozatom újraolvasását… legalább Önök számára – talán már - érthető lesz, hogy – immáron nyolcadik éve - miről beszélek.

A képet II. Fenke Ferenc készítette IV. Fenke Ferencről 2011. augusztus 23.-án, a III. Magyar Köztársaságban.