Erzsi néni 90 éves

90 éves nénit indultam köszönteni a Pesti út páros oldalán lévő négyemeletesek egyikébe. Mindössze pár perces, rövid séta a Polgármesteri Hivatalból, majd négy emeletnyi lépcsőzés, óvatos kopogás… tárul az ajtó, köszönök és kérdezném, hogy hol is van az ünnepelt?…majd  látván elbizonytalanodott, tétova tekintetemet: “- Én vagyok az ünnepelt” – hozza tudomásomra széles mosollyal a rendkívül fiatalos és elragadóan vidám Pataki Györgyné, Erzsike:

majd hozzáteszi: “-El nem tetszik tudni képzelni, mennyire vártam, már hetek óta – amióta tudom, hogy felköszöntenek – ezt a napot!” Erzsi néni meghatottan veszi át a szépséges virágcsokrot és Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnökének köszöntő emléklapját, majd hellyel, süteménnyel és üdítővel kínál.                                                                                                                                                                                                                                   Erzsi néni a szabolcsi Leveleken született és élt le 77 évet. Világ életében gazdálkodó volt: szántóföld, veteményes, jószág szolgált megélhetésül. Mint mondja, keményen dolgoztak hajnaltól napestig, de soha nem kellett nélkülözniük. Ma is nagy szeretettel nézegeti a szülői házról készült fotót

és elmeséli, hogy annak idején rengeteg virágot ültettek az utca mindkét oldalán (” -Képzelje, főorvos úr: még a járdán is virág volt!”), mígnem egy óvatlan pillanatban a “hatóság” döntése nyomán utcájuk névadási ünnep nélkül ugyan, de a “Virág utca” nevet kapta…

“- Aztán idős koromban gyermekemmel közösen úgy döntöttünk, hogy Pestre  költözöm és – bár falusi asszony voltam – a XVII. kerület rögtön megtetszett nekem és immár 13 éve élek boldogan a Pesti úton és ma már az az egyetlen bánatom, hogy túl nehezen mozgok ahhoz, hogy a templomba el tudjak járni…” – mondja Pataki Györgyné, Erzsi néni.

Isten hozta Rákosmentén, Erzsi néni! Isten éltesse és kívánom, hogy hosszú-hosszú évekig legyen még velünk!

1 hozzászólás

  1. dr. Rózsa István szerint:

    Tisztelt képviselő Úr, intézményvezető Úr!

    Köszönjük, nagymamámnál – Erzsi néni – 90 éves születés napja alakalmából tett látogatását. Hálásak vagyunk, hogy az emberséges, közvetlen találkozással nagy örömet szerzett szeretett családtagunknak!

    üdvözlettel és tisztelettel:
    dr. Rózsa István és családja