Gellér Balázs avagy A magyar beteg (85.)

Emlékezem… (fenti címben sokadszor említett, magasan kvalifikált jogi doktor korábbi írásaimban is felvezetett jogértelmezése nyomán):

Első munkahelyem, a B.A.Z. Megyei Kórház – bár 2500 ágyával /!/ akkor, 1980-ban Közép-Európa legnagyobb kórháza volt – nem rendelkezett a korszerű diagnosztika minden eszközével… példának okáért röntgen-részleg és -szakorvos segítségével realizálható érfestés akkortájt legközelebb a debreceni Klinikán állt rendelkezésre.

Történt volt, hogy 1981 késő őszén, a B.A.Z. Megyei Kórház Urológiai osztályának fiatal szakorvos-jelöltjeként (ebbéli státuszomban ma “rezidensnek” hívnának) egy negyven év körüli, tiszaújvárosi (szocialisták kedvéért: leninvárosi) beteget volt tisztem elkísérni mentőgépkocsival Debrecenbe, fent említett vizsgálat kivitelezése céljából.

A kórisme: daganat-gyanú a jobb oldali vese felső pólusán, a radiológus által Debrecenben végzendő érfestés annak megerősítése, vagy kizárása céljából vált szükségessé.

A beteggel annak rendje és módja szerint megérkeztünk a DOTE Radiológiai Klinikájára, a vizsgálat annak rendje és módja szerint megtörtént, a gyanított vesedaganat helyett a vizsgáló orvos jóindulatú vesecystát kórismézett, azt meg is pungálta, így – beteg, mentőegység és rezidens – fáradtan, de boldogan indultunk haza…

A beteg panaszai kb. fél óra múlva, a mentőgépkocsiban kezdődtek: alig tolerálható jobb oldali bordaív alatti fájdalom, verítékes, sápadt bőr, deszkakemény has, elesett küllem… A “rezidens” kórisméje: epehólyag-perforáció…ugyanis a vélt – majd cystának diagnosztizált – daganat jobb oldalon, közvetlenül az epehólyag alatt volt látható… a tű tehát célt téveszthetett…

“Blikk-diagnózisommal” a nálam jóval tapasztaltabb mentősök nem feltétlenül értettek egyet, de észlelve riadalmamat szirénás-fényjelzéses “rettenetesbe” kapcsoltak… ekként érkeztünk meg késő délután a B.A.Z. Megyei Kórház Sebészeti Osztályára, ahol a beteget perceken belül megoperálták, sérült epehólyagját eltávolították, majd – lévén Advent – a műtétet követően gyertyát gyújtottunk és – késő este – elfogyasztottuk az aneszteziológusok által sebtében “nyélbe ütött” szalonnás rántottát.

Szerencsénk, szerencsém, a mentősök és lélekjelenlétem okán életben maradt fiatal tiszaújvárosi betegtől kaptam életem egyik első “paraszolvenciáját”: a brüsszeli “pisilő kisfiú” mintájára s.k. készített sörnyitót, melyet, íme, ma is őrzök:

Kellő visszafogottsággal kérdezem: fenti paraszolvencia elfogadása miatt jelen állás szerint magasan kvalifikált Gellér professzor hány év letöltendővel büntetne?

(figyelem: az írás termékmegjelenítést tartalmaz!)

3 hozzászólás

  1. Magdi szerint:

    Doktor Úr!
    Az orvosi kamarán keresztül mielőbb vegye fel a kapcsolatot a jogászprofesszorral!

  2. Nádor Tamás szerint:

    Javaslatom:
    1,min 10 én várbörtön+ 20 év gályarabság, és 5év diótörés……
    2, és amire ez az egész kimegy : 10-20-30% adó!
    3, jöjjön ide.. annyiért… és utána pofázzon…adózva természetesen , nem elszámlázva elköltségelve, stb.
    4, elő lehetne állni ezek után hófehér gyolcsingben? Nekem nem lenne gyomrom..Kinek a nevében? a 2/3 nevében?
    5, látod, egy ciklus vége felé tartunk: már lejárt az “elmult 8 évezés” most kell szembesülni az elmúlt 4-el. A visszamutogatások már Titeket kapnak telibe!
    A 2/3 kötelez, Pl elszámolásra…
    6, helyi szinten, tudom csak “hülyéskedés” szintje: telezöld balesetek, Medical Center, piac rendezése, prüszkölés ellenére miniTesco? Antenna a mobiltelefonokhoz?
    7. feljebb : lásd előbbiek, miért is kinek szólnak. ?.
    ki az a Gellér prof? Honnan szalasztották? Ki fizeti ezért? Ki ad neki szót?
    más
    A pénteki híreket én is látottam hallottam (O.V.) azóta nem néztem tv-t
    8 szentendrei Advent ismételten nagyon szép lett, ( ma vasárnap de is voltunk ott, ) gyertek ki valamelyik hétvégén, ha az ifj Fenke is meggyógyul
    9, megismerhedet nejemet: igen agilis (ultra) jobbos üzletasszony.
    Lyukat eszél a hasadba, idézve pl Kurucinfo, Alfahír stb + haverjai pl Bogár L.-t
    Eddig előtti lakhelyén (Bp XVI Mátyásföld) üldögélt az éppen aktuális választóbizottság nem éppen balról delegált tagjaként..
    üdv
    nt

    • dr Fenke Ferenc szerint:

      Kedves kollégám, Nádor Tamás!
      Felvetéseidre igyekeztem minden szempontból érdemben válaszolni.
      Üdvözlettel
      Fenke F.