Alábbi levelet 2013. február 14.-én kaptam, azt vágatlanul teszem közzé:

Felvidéken is kitűztük a székely zászlót

http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/37855-felvideken-is-kituztuk-a-szekely-zaszlot

Nem vagyok székely. Palóc vagyok! Konok, mint a székelyek, néha mégkonokabb. De figyelek rájuk, mint a többi nemzettársamra aKárpát-hazában – írja Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere aztkövetően, hogy szolidaritásból kitűzte a székely zászlót.A székelyekkel való szolidaritás jegyében a napokban számos helyen,Magyarországon és szívem szerint Felvidéken is, kitűzték a székelyzászlót a polgármesteri hivatalok homlokzatára.Sokan nem értik, hogy miért, mint ahogyan a román miniszterelnök sem,és csak egy újabb demagóg “ne avatkozzanak be Románia szuverenitásába”mondat hagyja el a száját, a nélkül, hogy gondolkozna. De nem értiSzanyi Tibor és Gyurcsány Ferenc sem, mert könnyebb nem érteni, mintfelemelkedni a napi küzdelmeik magasába abból a szellemi és erkölcsipocsolyából, melyben mindketten élnek párttársaikkal egyetemben,tisztelet a kivételnek. Pedig a székelyek ott vannak szülőföldjüköntöbb mint ezer éve.Ott gyilkolták, alázták, éheztették, semmizték ki őket az elmúltmásfél évszázadban, a szülőföldjükön, amihez megkérdőjelezhetetlenülragaszkodnak. Az utolsó rögig. Mert az övék. Nem a románoké, nem aCeausescu által gondolkodásban visszamaradott besúgóké – azok csakszeretnék, hogy övék legyen – de amíg egyetlen székely él ezen aföldön, mindig lesz, aki emlékezteti majd őket arra, hogy mikéntkerült a fennhatóságuk alá ez a föld. A Székelyföld.

Nem vagyok székely. Palóc vagyok! Konok, mint a székelyek, néha mégkonokabb. De figyelek rájuk, mint a többi nemzettársamra aKárpát-hazában. A sorsukra, a küzdelmeikre, a sikereikre és akudarcaikra. Olvasom a történelmüket, amit a magyar történelemrészeként lehet csak megérteni. A honfoglalás előtt és után is ittvoltak már, részei voltak mindennek, ami magyar. Harcoltak tatár,török, Habsburg ellen, hadakoztak az oláhokkal, mócokkal, demegmaradtak.

Európában látszólag véget értek a nagy háborúk, melyeket fegyverekkelvívtak és ez jó. De vannak másfajta háborúk is, amelyet nemfegyverekkel vívnak. Ezek a háborúk sokkal alattomosabbak, mert nincsfüstjük, nem égnek le falvak, városok, házak benne. Nem szakadnak lekarok és lábak. De ezeket a háborúkat is emberek, népek ellen vívják.Szobrok, zászlók, nyelvek, hagyományok, iskolák, székely kapuk és utcanévtáblák ellen. Az emberi lélek ellen. És ebben is meg lehetnyomorodni. Ez a harc folyik most. A nyomorúság háborúja. EgészEurópában. És mindenki úgy tesz, mintha nem így lenne.A politikusok homokba dugják a fejüket. Nem látnak, nem hallanak, ésnem beszélnek. Milyen szegény és esetlen lehet az az ország, az apolitika, amely fél, megijed, megretten egy zászlótól, vagy egyszobortól? Aki fél a kimondott szótól, az elénekelt énektől, a megültünneptől, a halottakra, emlékművekre tett koszorúktól.Milyen esendő az a nemzet, mely nem enged maga mellé ülni olyannépeket, nemzeteket, melyek egy országban, együtt élnek vele? Mégisígy van. Naponta szembesülünk vele.Ez hiányzik Európából. Ami nem vesz el az enyémből, sőt, hozzátesz,gazdagítja azt, azzal én is több leszek. Ami megfér az enyém mellettegy utca névtáblán, egy útjelző táblán, egy vasútállomáson egybuszmegállóban, azzal az enyém is több, gazdagabb, sokrétűbb,átláthatóbb, hatékonyabb lesz. Mégsincs így.

Magyarország miniszterelnökét gyakran kigúnyolják, mert azt mertemondani, hogy szellemi szabadságharc folyik Európában. Pedig így van.Nagyon sokan megrettentek ettől az igazságtól. Főleg azon politikusok,akik az elmúlt évtizedben utcasarki örömlányként feküdtek le anemzetközi tőke és a világot uralni akaró bankok kénye-kedve szerint,és sodorták majdnem Magyarországot a nyomorúság és kilátástalanságszélére. Ez a zászló ennek a szabadságharcnak a jelképe. Egy nemzetbüszkeségének, élni akarásának utolsó reménye, színe, pompája. A miközös zászlónk. Európa szívében, minden magyar szívében.

Hrubík Béla, Felvidék.ma