Megéltem már azt, hogy szakrendelőmbe ragyogó küllemű fiatalember ölben hozza 25 év körüli Little-kóros húgát urológiai vizsgálatra. Évek óta fekvő, kristálytiszta aggyal és gyémántkemény gondolatokkal bíró sclerosis multiplexes, velem egyidős férfibeteget is volt alkalmam otthonában ellátni. Zebrán elgázolt fiatal lányhoz is rendszeresen jártam hólyagkatétert cserélni.

Nem csak betegeim sorsa révén, “önerőből” is pontosan tudom, mit jelent mozgássérültnek lenni: viharos – néha kritikátlanul kivitelezett – sportéletem szem-, nyak-, csukló-, térd-, és ínszalagsérülések sorozatát eredményezte. Több alkalommal, elviselhetetlenül hosszú hónapokig éltem meg a magatehetetlenség keserű élményét, amint azokat a felbecsülhetetlen pillanatokat is, amikor a számomra legkedvesebbek és a felebarátok egyaránt – a kabátom begombolásától a házunk lépcsőin az autóig való evickéléstől a Dologház utcai Szakrendelőhöz való eljutásig – segítettek a bajban.

A Budapesti Mozgássérültek XVII. kerületi Szervezete tegnap ünnepelte 30. születésnapját. Az ünnepi köszöntőket követően színvonalas műsornak lehettünk szem – és fültanúi.

Egyetlen pillanatig nem merült fel az, hogy itt és most “beteg” emberek sokadalma jött önmagát ünnepelni. A derű, a jókedv, az optimizmus egészen rendkívüli hangulatot eredményezett…

(Gondolkodásuk átértékelése végett a mindenkori nyavalygóknak, a borúlátóknak, a depressziósoknak, a nyugtatókon élőknek pedig azt javasolom, hogy töltsenek el csak egyetlen napot dupla mankóval, vagy tolószékben!)

Jómagam pedig szívből köszönöm az élményt a Mozgássérültek XVII. kerületi Szervezetének!

Boldog születésnapot!