Plágiumgyanú elhárítása végett időben közlöm: beírásom Albert Camus hasonló című nagyszerű regényével semmilyen szempontból nem egyezik.

A 2012. május 5.-i Magyar Nemzet 4. oldalán “Tömeges közöny a magyar belvárosban” címmel, “Sokkoló statisztikát készített az UNICEF” alcímmel három hasábos, fényképpel is illusztrált tudósítás jelent meg egy, fenti, New-York-i székhelyű gyermekjogi szervezet által Budapest V. kerületében április 24.-én véghezvitt akcióról.

Az (iszonyú) “Gyerek, de joggal” című, az amerikai szervezet helyi képviselői által is “gerilla-akciónak” nevezett “happening” során egy, a budapesti Deák-téren gyermeksírástól hangos, lepedővel letakart gyerekkocsi mellett elhaladókat filmezték mintegy két órán keresztül. A felvétel készítői “elborzadva” konstatálták, hogy alig néhány járókelő vette a fáradságot, hogy az egyértelmű képi- és hangjelzést adó objektumról fellibbentse a fátylat ahhoz, hogy tudomásul vehesse: egy hangszóró sír a kocsiban.

Eddig a tények. A vérlázító az, ami ezután következett: a szervezet magyarországi képviselői a világhálón örvendeznek azon, hogy gerilla-akciójuk mily mértékben “verte ki a biztosítékot” a honi média és populáció berkeiben, mint ahogy azon is, hogy eddig több, mint hetvenezren (!) tekintették meg a magyarokat – ismételten, súlyosan, tendenciózusan – lejárató felvételt.

Az – természetesen – az UNICEF magyarországi kommunikációs igazgatóját kevéssé zavarja, hogy hasonló kísérletbe az azt realizálók az Egyesült Államokban már negyven évvel ezelőtt belebuktak (több, magatehetetlennek álcázott embert a new-yorkiak fél napon keresztül kerülgettek másfél hektárnyi sétatéren)…

Az UNICEF – lejáratásban érdekelt – magyarországi koordinátorai viszont valami miatt nem tartják fontosnak példának okáért a 28-as villamoson vagy a 161-es buszon utazni és megtapasztalni azt, amikor jól táplált – és nem feltétlenül magyar – tizenéveseknek eszük ágában sincs helyüket átadni a kisgyermekes anyukáknak, hisz’  ”Közöny” címen ilyen felvételt saját országukban naponta egymilliónyit készíthetnének.

Itt és most az UNICEF viszont figyelmen kívül és kommentár nélkül hagyja a modern kori televíziózás egyik mételyét, a gyermekeket felettébb szórakoztató és “nevelő” “kandikamerás” felvételek közösségromboló hatását.

És nem mellesleg: vajon hallott-e Romet-Balla Ágnes, a szervezet magyar kommunikációs igazgatója Szögi Lajosról, akit 2006-ban Olaszliszkán – gyermekei szeme láttára – akkor vertek agyon, amikor gépjárművéből kiugorva egy sérültnek vélt kislányon akart segíteni? ( Ennek megfelelően itt és most megkérdezem: a gyilkosságot követően mikor, hogy, milyen módon és milyen összeggel segítette a három árván maradt tiszavasvári gyermeket az UNICEF?)

Attól teljesen függetlenül, hogy meggyőződésem szerint az UNICEF által realizált és a Magyar Nemzet című napilap által (is) nyilvánosságot kapott, “elhagyott gyermekkocsis”, súlyosan dehonesztáló gerilla-akció nálunk, Rákosmente Fő terén elképzelhetetlen lenne (valami miatt nem hozzánk jöttek…), engedtessék meg elmondanom : kandikamerás provokációból a magyar néplélek állapotára vonatkozó internet-képes és nyomdafestéket is tűrő következtetéseket levonni több, mint nemzetellenes… és ezt (nomen est omen) Vona Adrienn-nek, a Magyar Nemzet újságírójának is érzékelnie kellett volna.