November 14.-én egyik kedves levélíróm “Nagynyavalya” című jegyzetemre írt kommentárt. Az arra adott válaszomban (l. ott) említettem, hogy a Vigyázóban kedden esténként - tévénézés helyett abszolválható - Latinovits Zoltán életmű-sorozat indult.
Történt vala, hogy gondolataimat tett követte: a sorozat december 6.-i előadását – Huszárik Szindbádját, annak digitalizált, szemet-szivet gyönyörködtetően felújított formájában – tekintettem (pontosabban: tekintettem volna) meg. Minden idők talán legragyogóbb magyar filmje, Sára Sándor operatőri munkájának csúcsa hangulatában, képi világát és gondolatiságát tekintve – amint Horváth Tibor, a sorozat mentora is említette – a kortárs filmművészetben teljességgel páratlan. Kéttucatnyian gyűltünk össze a vetítésre. Akik már látták e remekművet – miként jómagam – és akik még nem, a különleges élményre kellő áhítattal hangolódtunk. Pontosabban: hangolódtunk volna, ha egy környezetére való tekintet nélküli honfitársunk az élménybe bele nem rondít. Történt ugyanis, hogy egy – hevennyé fajult idült felső légúti hurut sújtotta – polgár beült a vetítésre és mintegy 20 másodpercenként üvöltve köhögte tele a szobányi vetítőtermet. A “Szindbád” áhítata közepette felharsogó, mellbevágóan szaftos orrfúvásokkal teljessé tett krákogást több néző rövid időn belül szóvá is tette, de a hurutos nem tágított. A mentor nem szólt, a pácienst ki nem vezethette, a vetítés és a velőtrázó köhögés folytatódott. Jóval a film vége előtt – velem együtt – a nézők fele hagyta el a helyiséget.
Kedd esténként a Vigyázóban a zseniális Latinovits Zoltán filmjeit játszák. Horváth Tibor – a “sajnálatos” eseményre való tekintettel – a ”Szindbád” köhögésmentes márciusi újravetítését is tervbe vette.
Február 7-én lesz a Szindbád újbóli vetítése 18 órától, amelynek során terveink szerint ezúttal hallani is fogjuk Huszárik filmremekét, nem csak látni. Ötödik éve vezetek filmklubot a Vigyázóban, de ennyire alpári viselkedést még nem tapasztaltam, és reményeim szerint a következő öt esztendőben sem fogok.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A mentálisan és fizikálisan betegek viszont kerüljék el a filmvetítéseket…
Köszönjük szépen, ott leszünk!
dr F.F.
Első ízben másodikos gimnazistaként láttam e remeket, kötelező kűrként, a szépemlékű Kőbánya moziban (ma ATV székház
((( ) Őszintén szólva alig 15 és fél évesen nem sokat érettem Huszárik Zoltán zseniális alkotásából. Kissé zaklatott körülmények között nézte meg mintegy 400 Szent Lászlós a filmet, mely vetítését 13 órakor, alig a tanítási nap vége előtt 1 órával kezdték el. Akkor a sok éhes kamasz nehezen viselte a Főorvos úr által említett Sára Sándori képeket – húsleves velőscsonttal…
De félre, e félre sikerült vetítéssel – eltelt sok-sok év, az emberek primítvsége nem változott, sőt. A gonoszság, a betartás egyre jobban elhatalmasodik. Néha döbbenten állok olyan jelenségek előtt, amikor egy régi cimbora arra vetemedik, hogy belerugjon egykori kenyéradó gazdáiba, de mint tudjuk a vér nem válik vízzé.
Vissza Latinovitshoz és a képen látható művésznőhöz, ha jók az információim Doktor úr édesanyja, Tanai Bella is szerepet kapott a filmben!
Kedves EpEr!
Jól emlékszik: a közölt kép Latinovits Zoltán jobbján ülő szépséges, fiatal Édesanyámat ábrázolja, aki ekkor, 1971-ben – marosvásárhelyi színésznőként – játszott először (magyar) filmben. Román filmbe – bár 1977-ig Romániában éltünk – soha nem kapott meghívást, többek között azért, mert nem tudott ( nem volt hajlandó?) megtanulni románul (nem a nyelvérzékével volt baj: németül anyanyelvi szinten beszél, ír és olvas). A Trianon utáni Magyarországra történt áttelepülésünket követő színházi és filmes karrierjére – akárcsak gyermekkori barátnője, Bara Margit magyarországi életére – súlyosan rányomta bélyegét a színházi világban akkor is, most is kezelhetetlenül hátrányosnak számító genetikai-politikai-származási helyzete. Annak idején a kortárs színházi “kiválasztottak” a szintén ragyogóan szép és tehetséges Bara Margitot a színpadról, a filmből gyakorlatilag kiiktatták , Édesanyám “megúszta” mellőzéssel, ehhez képest 1980-ban, “Az erőd” c. film főszerepében nyújtott alakításáért a velencei filmfesztiválon a női szereplők fődíját kapta, erről a díjkiosztást követő hónapban a Minisztérium levélben értesítette (!).
Írását köszönöm. Mivel a bonyolult összefüggésekben való gondolkodás és a többszörösen összetett mondatokkal történő fogalmazás közismerten távol áll tőlem – tévedések elkerülése végett – kérem, amennyiben teheti, világosítson fel írása utolsó előtti bekezdésében felvezetett ( “gonoszság, betartás, régi cimbora arra vetemedik, hogy belerúgjon gazdáiba” stb) gondolatsor lényegéről.
Őszinte nagyrabecsüléssel
dr Fenke Ferenc