Hála avagy A magyar beteg (130.)

Alább egy, Dr. Bodnár Attilához, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójához címzett levelet olvashatnak. A szerző anonimitást kért, ezt természetesen tiszteletben tartom:

“Tisztelt Főigazgató Úr!

Mivel a 2014. áprilisában diagnosztizált nyílt zugú glaukómám kezelése okán mind a Budapest XVII. kerületi szemészeti szakrendelőbe, mind a kórház szemészeti osztályára rendszeresen járok kontrollvizsgálatokra, ezúton szeretném megköszönni azt a mindig körültekintő és alapos ellátást, amiben az elmúlt 6 esztendő során részesítettek.

Tudom, hogy az egészségügy kapcsán sokszor és sokan adnak inkább hangot a hiányérzetüknek, ezért most, amikor a koronavírus-járvány idején a rendszer terhelése különösen nagy, úgy érzem, muszáj ilyen visszajelzésekkel is élni.

A konkrét motivációt amúgy az adta, hogy a már korábban e hónapra ütemezett látótér-vizsgálattal kapcsolatban a kerületi szakrendelőből ma telefonon kerestek meg részben egyeztetési céllal, részben azért, hogy tájékoztassanak arról, mi várható és mi valószínű a közeljövőben.

Mivel ez a mai humánus gesztus is egyértelművé tette számomra a szakterület felelős működését, ezért gondoltam arra, hogy ezt a néhány elismerő sort elküldöm Önnek.

Jó egészséget kívánva, köszönettel:

(név, cím)”

.