Néhány gondolat Szakács Árpádtól

(fotó: Teknős Miklós)

Szakács Árpád újságírónak a “Lovas István sajtódíj” átvételekor elmondott beszédét valami miatt a politikai jobb- és baloldalon egyaránt jelentőségénél lényegesen szerényebb visszhang követte. A beszéd alábbiakban – általam – szemlézett néhány passzusa nyomán képet nyerhetünk arról, hogy mi okból a diszkrét elhallgatás:

“A liberalizmus, a nácizmus, a kommunizmus és az ebből kinövő baloldal egy és ugyanaz. Ezek mind ugyanazok. (…) Az emberkísérleti ideáik alapján az irigységre épülő gyűlölet talaján meg akarják alkotni az ateista, materialista, semmihez sem kötődő, irányítható tömegmasszát. Mert ez a balliberális világkép: új embert alkotni, Isten helyett istent játszani, sötétséget tartani a fény elé.(…) A bolsevik eszme ismét a visszatérésre, a hatalomra készül. Itt állnak a kapuban, pontosan úgy, ahogy 1918-ban és 1919-ben. Ezek ugyanazok. Ugyanazok a módszereik is. (…) Ezek ott vannak már a Parlamentben, ugyanazok a kisnyilasok, ugyanazok a bolsevikok, csak még nem bőrdzsekiben mennek be az Országgyűlésbe. (…) A többség polgári mentalitásába ma sem fér bele az, hogy ezek képesek arra, amire elődeik vetemedtek. Pedig ezek sokkal többre képesek. Aki ma bízik az európai jogrendben, aki azt hiszi, hogy majd Európa meg fogja védeni ezeknek a terrorjától, azok vigyázó szemeiket továbbra is Párizsra vessék: a Macron elleni tüntetéseken eddig 11 ember halt meg, ha 11 ezer lenne, Önök éppen úgy nem tudnának róla.(…) A mindent uraló globális tudatipar, a Facebook, a Google, az Instagram és mások által uralt közgondolkodás megspórolja számukra a vért, ma már nem a guillotine alól kihulló fejeket, hanem a lelkeket gyűjtik a kosárba. A halálkultusz lélekkufár sakáljai terelik az emberkísérleti laboratóriumba a népeket, a mai nácik, a liberálisok új fajelméletet hirdettek, az LMBTQ, a gender, a homoszexualitás egyvelegéből egy új darwinizmus bontakozik ki, az aberráció, a szellemi sötétség végtelen megnyilvánulási formái lassan felhőként fedik el a normalitás egét. (…) Magyarországon ma a liberális világkép programkísérlete zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe, a film, a képzőművészet, a könyvkiadás, könyvterjesztés, előadóművészet, a vizuális kultúrák, a színház, a zene, naponta sulykolják a gender-, homoszexuális- és másság-propagandát, kőkemény módszerekkel készítik elő a kereszténység, a maradék nemzeti tudatunk és gondolkodásunk megsemmisítését, mindezt majdnem teljes egészében a magyar állam finanszírozásával.(…) Miközben a másik oldal forradalmi narratívában él, addig a saját, tízmilliárdokkal megtámogatott köreink a legjobb esetben is minden hatás nélküli, kínosan amatőr látszatcselekvéssel próbálják elfedni a semmittevést.(…) A másik oldal a hazai és globális emberkísérleti hálózatrendszerekkel, ideológiákkal kommunikál,(…) a harcot küldetésnek érzik, a helyzetet háborúnak fogják fel, a gesztust pedig gyengeségnek. Érzelemre rezonáló kommunikációt folytatnak, megteremtették a világlátás monopóliumát a fiatal korosztály körében, megteremtették az új proletariátust.” (kiemelés tőlem)

Azon túl, hogy fenti sorokban kétségkívül Csurka István soha el nem évülő gondolatai köszönnek vissza, a rosszindulatú inszinuáció és/vagy a rágalmazás vádját messziről elkerülendő kérdezem: Szakács Árpád fent olvasható megállapításai során a szerző vajon a Brüsszelben hazáját áruló szellemileg abortált nőgyógyász rezidensre, a Parlamentben randalírozó érzelmi fogyatékos állatorvosra, a szemkilövető sztárproletárra, avagy annak feleségére, a TV-székház bozótharcosaira, a választóikat az ország házában eltorzult arccal üvöltve, síppal, dobbal, mobil telefonnal és nádi hegedűvel képviselőkre utalhatott…? Kíváncsian várom a válaszokat. Addig is: tekintsük át a budapesti – és nem csak budapesti – önkormányzati választások eredményét. Pontról pontra, körzetről körzetre, szavazói körről szavazói körre. Tanulságos. Majd olvassuk el még egyszer Szakács Árpád mondatait! Az idegenszívűek vérszemet kaptak, ergo az Ellenünk Egyesült Ellenzék című történet 2022-ben meg fog ismétlődni! Ébresztő, fiatal korosztály, ébresztő magyarok! Ébresztő, Magyarország!

1 hozzászólás

  1. Dosztán Tibor szerint:

    …. ez nagyon így van…csak kevesen látják a lényeget mert ,,megfertőződtek,, a liberalista gondolkodással…..kezdve onnan, hogy tévesen értelmezik a szabadságot és a demokráciát…

Szólj hozzá