Pillanat avagy A magyar beteg (118.)

“Momentum”: pillanat, mozzanat, rész, tünet (Idegen szavak és kifejezések szótára, szerk.: Bakos Ferenc, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983, kiemelés tőlem)

Orvos-politikusként 2019. június 3.-i jegyzetemben (“Doktor Cs. Katalin avagy A magyar beteg ’117″) nem első sorban egy bizonyos személyt, nem egy bizonyos pártot és/vagy viselt dolgaikat szándékoztam pellengérre állítani. Írásomat sokkal inkább egy, Magyarország színeiben EP- képviselői mandátumot szerzett, szintén orvos-politikus (Cs. Katalin, valamikori nőgyógyász rezidens) deklarációi, nyilatkozatai, megnyilvánulásai és az orvosi eskü, valamint a kamarai orvos-etikai statútum vitára késztető konfrontációjának szántam.

Jegyzetemet követően született reakciók sora késztetett a folytatásra.

Eme folytatásban álljon itt még egyszer doktor Cs. Katalin (kinek nevét és pártjának neve említését a tőlem elvárható tapintattal mindvégig kerültem) egyik internetes oldalon született proklamációjának rövid részlete: “…nem alibizni megyek Brüsszelbe, hanem (…) változtatni…” Igen, gondolom, Önök számára is teljesen világos: ahhoz, hogy Cs. Katalin doktornő és pártja által élhető legyen az általuk elképzelt Magyarország, mindazon, ami most van, mielőbb változtatni kell! És hadd álljon itt még egy , a hippokratészi eskü elveit magáénak valló  fiatal doktornő, Cs. Katalin 2019. májusi nyilatkozata: “2022.-ben padlóra küldjük a rendszert” ( v.ö.: a magyarok által egymás után három alkalommal kétharmados többséggel megválasztott Fidesz-KDNP kormány által irányított Magyarországot. Megjegyzendő: minden további nélkül pszichológusért kiált ez a mélylélektani indíttatású, kétségtelenül kóros magabiztosságot sugárzó, papundekli-piedesztál magasából történt kinyilatkoztatás…)

Jómagam nagyjából “rendszerváltás” óta járok – korábban szülői segítséggel, ma már családommal, önerőből – nyaralni a Balaton északi partjának egyik nagyszerű szállodájába. Közel 25 évvel ezelőtt a hotel “mikroklímája” ekként nézett ki: kb. 90% külföldi, a “maradék” felső-középosztálybeli magyar, a szálloda parkolójában ennek megfelelően egy-két magyar, majd német, osztrák rendszámú személygépjárművek. Ma – mily’ meglepő! – ugyanaz a szálloda tele magyar vendéggel, a parkolóban mindösszesen egy osztrák, egy német, egy szlovén és egy “román” (hargitai) rendszámú autó, a többi, kb. 45 mind magyar, a legidősebb kb. 10 éves.  Szálláshelyünk közvetlen közelében az utóbbi 4 évben három másik szálloda
és lakópark épült, útban Pestről a Balaton felé és az általunk preferált hotel környékén nagyjából másfél kilométerenként építkeznek:

E héten öt napig volt lehetőségünk kedvenc szállodánkban kikapcsolódni. Az időjárás és a közönség is nagyszerűnek bizonyult. Egészen szívet gyönyörködtető volt, ahogy a tó partján, a napozóágyak között kialakított “sétányokon” – időnként “forgalmi dugók” közepette – gyerekkocsikkal és karon ülő babákkal, mosolyogva kerülgették egymást a két-három-négy gyerekes apukák és anyukák. A beltéri és kültéri medencékben, a Balatonban tündéri gyermekeket hordozó óriás gumi-flamingók, és -krokodilok, hamburgert, hasábburgonyát ás jégkrémet ábrázoló felfújható matracok nyüzsögtek. A szálloda mindhárom vendéglője reggel és este dugig…nem külföldiekkel, nem is belvárosi romkocsmák kígyóvállú aranyifjaival, nem “twitterhuszárokkal” nem is “bivalyerős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező” csapatokkal (cpyright: doktor Cs. Katalin), hanem a magyar középosztállyal… ami nagy valószínűséggel mérhetetlenül bántaná a magát pillanat-pártként definiáló formáció – a  “rendszer padlóra küldésének” vízióját tápláló – képviselőit.

Kedves Cs. Katalin, kedves D. Anna, kedves T. Borbála! EZEN akarnak változtatni? Rendben, állunk elébe, de tessenek kőkeményen felkötni az arra alkalmas alsóneműt…!

Ami pedig a magyar egészségügy helyzetét  – az uniós csatlakozást követő, illetve annak általam felvázolt várható állapotát – illeti, kérem, nézzenek utána 2004.-ben (!) elhangzott sajtótájékoztatóm szövegének (melynek szerkesztett és bővített változata honlapom archívumában “A magyar beteg” címen található). A l’art pour l’art kinyilatkoztatásokat, vagdalkozásukat és frusztrán ködszurkálásukat annak ismeretében értelmezzék. Amennyiben fentiek függvényében még mindig vitaképesnek éreznék magukat, nyugodtan megkereshetnek.



2 hozzászólás

  1. D.Magdi szerint:

    És valószínű, hogy a többi balatoni szállodában is ugyanez a helyzet…

  2. dr Fenke Ferenc szerint:

    Fenti jegyzetemre nyolcadik napja várom doktor Cs. Katalin, D. Anna, T. Borbála momentumos aktivisták és EP-képviselők reagálását. Efféle nem érkezett. Érkezett viszont a http://www.badog.blogstar.hu oldalon egy “tűpontos” (copyright: doktor Cs. Katalin) jellemzés mindarról a morális, politikai tartásról, nemzetünkhöz való hozzáállásról, amit fenti “csapatnak” a magyar nép által Brüsszelbe delegált két, idegenlelkű EP- prominense képvisel.
    Ady Endréhez fordulok: “Őrzők: vigyázzatok a strázsán!”.
    dr Fenke Ferenc

Szólj hozzá ehhez: D.Magdi