Alább Chantal Delsol francia filozófus asszony “Miért nem kérnek a közép-európai népek a Nyugat erkölcsi leckéiből?” című tanulmányából olvashatnak részleteket:

“A berlini fal ledőlése után a közép-európai társadalmak, amelyekben oly sokáig megállt az idő, egy újfajta mentális és lelki tájképet fedeztek fel Nyugaton: a posztmodernitásét. A globalizáció folyamata leértékelte a hazaszeretetet, amit az egoizmussal azonosítottak – immár világpolgárnak kellett lenni. A hősök tiszteletét és általában véve a heroizmust a múlttal azonosították. A kereszténység, a keresztény elvek által vezérelt társadalom letűnt. (…) A második világháború óta Európa mentális tájképe teljesen megváltozott. Márpedig a közép-európai országok féltve őrzik fenyegetett identitásukat. Miután megszabadultak a kommunista totalitarizmustól, szeretnék levonni a tanulságokat a történelemből és megőrizni azoknak a hősöknek az emlékét, akikről azelőtt beszélni sem lehetett. Nem tűrik el, hogy a globalizáció tönkretegye a kultúrájukat, hiszen csupán erre támaszkodhattak az elnyomás idején; amikor szembesültek a nyugat-európaiak posztmodern mentalitásával, értetlenség és elutasítás kavargott bennük. (…) A Nyugat húsz éve megvetéssel és undorral fordul Közép-Európa felé. Ez a migránsválság kapcsán is megmutatkozott: a Nyugat erkölcsi leckéket ad Közép-Európának, hogy hogyan kellene élnie, példaként állítja elé Németországot, mely szélesre tárta kapuit. A közép-európai társadalmak számára azonban a multikulturalizmus nem erkölcsi elv, hanem kártékony önmegtagadás. Nyugat-Európa a multikulturalizmust, az univerzalizmust, a globalizációt, a piacgazdaságot tartja tiszteletben, míg Közép-Európa a kulturális identitásra, a lelkiségre, a heroizmusra gondol. Alig is érthetik meg egymást. A kommunizmus által ellopott évtizedek okán a nyugat- és közép-európaiak nem kortársai egymásnak. A nyugatiak elmaradottként tekintenek a keleti emberekre, míg a közép-európai társadalmak öngyilkosnak tartják a Nyugatot. (…) Az illiberális kormányzatok szerint még a szabadságjogokon alapuló rendszerben is vannak határai a szabadságnak – és úgy vélik, hogy ezeket a határokat Nyugat-Európában és az Európai Unióban megszegik. A liberalizmus kritikája élesen szemben áll a Nyugat-Európában uralkodó, egyszerre liberális és libertárius (Macron- és Merkel-féle) nézetekkel. (…) A “nincs más alternatíva” elve hatalmas trauma volt a közép-európai emberek számára. Az, hogy fél évszázadnyi totalitarizmus után ne lenne más választásuk, mint hogy elfogadják az uralkodó nézeteket, dühös értetlenséggel töltötte el őket. Az illiberális demokráciák nem jelentenek mást, mint egy alternatívát az elkerülhetetlen bevándorlásra, a haladás szellemében bevezetett társadalmi-kulturális reformokra, a gazdasági globalizációra. Magyarországon és Lengyelországban a városi és tanult rétegek jelentős része támogatja ezeket a rendszereket. A közép-európai társadalmak az ellen a ‘modernitás’ ellen küzdenek, amelyet az Európai Unió rájuk kíván erőltetni.”

Joggal feltételezhető, hogy Delsol filozófus asszony érvrendszere semmilyen néven nevezendő összeesküvés-elméletnek nem esett áldozatul. Gondolataira hajszálpontosan rímel az, ahogy a globális hatalom helytartói – csehországi próbálkozásaikat követően – a közelmúltban ejtettek életveszélyes sebeket előbb Lengyelországon, majd Szlovákián, a négytagú Visegrádi Együttműködés három partner-országán. Figyelem, mi következünk! Nagyszerű válasz volt erre a március 15.-i, hatalmas, méltóságteljes, negyedmilliós Békemenet! (fotóm a Margit-híd budai hídfőjének feljáratánál készült).

És még egyszer: FIGYELEM, MI KÖVETKEZÜNK!

“Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” - április 8.-án  MINDENKIRE szükségünk lesz!