A magyar beteg (89.)

A betegeim jelentették, hogy február 21.-én, pénteken délelőtt a Rendelőintézet parkolója mellett haladó, az Egészségház utcát az Akácvirág utcával összekötő szervizúton, az Aprófalva óvoda bejárata előtt egy kisteherautó parkolási manőver közepette az óvoda udvara mellett található lámpaoszlopnak ütközött, azt a földből betonalapjával együtt csaknem teljesen kiemelvén az óvoda kerítésére tolta. A gépjármű vezetője az eseményt észlelvén fülkéjéből kiszállt, a kárt konstatálta, majd ugyanoda visszaült és mint ki jól végezte dolgát, elhajtott. A balesetveszélyessé vált oszlopról a lámpatestet – mint kiderült, az óvoda gondnokának jelzése nyomán – következő munkanapon az ELMÜ munkatársai szerelték le. Íme, a jelenlegi állapot:

Ugyanez távolabbról:

Azt persze meg se merem kérdezni, hogy mi lett volna akkor, ha – miközben az ominózus gépjármű “parkol” – gyanútlan anyuka éppen az Aprófalvába igyekszik gyermekéért és – tegyük fel – említett lámpaoszlop mellett szomszédasszonyával szóba elegyedik… mint ahogy – szerencsére – ott és akkor egyetlen karonülő kistestvérrel sem gyakorolták az első lépéseket… mint ahogy azt sem szeretném elképzelni, amint a húsz kilós lámpatest az udvaron szaladgáló óvodások közé csapódik…

…azt viszont erőteljesen el szeretném képzelni – de erre képtelen vagyok -, hogy milyen lelki világgal, milyen felelősségérzettel rendelkezik az a honfitársunk, aki kiváltja, majd észleli a maga kreálta életveszélyes helyzetet és kármentés helyett kereket old…? Milyen mélylélektani magyarázata lehet egy ilyen fokú felelőtlenségnek?

Fentiek erkölcsi-emberi tartalmán túl: egy, a fentihez hasonló lámpaoszlop telepítésének ára (betonalapzat, anyag, oszlop, lámpatest, vezetékelés, munkadíj, engedélyeztetés) jelen szerény tudásomon alapuló becslésem szerint bruttó három millió forint (minden, ezt cáfoló hiteles számításon alapuló árkalkulációnak helyt adok). Az ELMÜ-nek tisztelettel jelentem: rendelkezem a gyermekekre – és mindenkire – való tekintet nélküli károkozó gépjárművének rendszámával.

.