Képviselő-testületi ülés 2014. január 23.

Az idei év első képviselő-testületi ülése gyorsnak, szövődményektől mentesnek és rövidnek ígérkezett, de a – bal- és jobboldali, valamint “civil” – ellenzék nem így gondolta. Adódott ugyanis egy napirendi pont – a rehabilitálandó rákoshegyi temető ügye – , melynek vitájába a komplett, hattagú ellenzék beleadott anyait-apait. A szőrszálhasogató, csúsztatásoktól hemzsegő gáncsoskodás úgy terelte “uniszónó” véd- és dacszövetségbe a jobb- és baloldali ellenzéket, hogy ők azt – feltételezhetően – észre sem vették. Magáról a “nemesnek” barokkos túlzással sem nevezhető vitáról ennél többet mondani nem érdemes, de az minden kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy miközben a választási kampány elkezdődött, az MSzP izraeli kampánystratégájának szelleme miazmaként ülte meg a tárgyalótermet… végül ez indított arra, hogy a “vitára” napirend után reagáljak; felszólalásomat alább megkísérelem szöveghűen felidézni:

Tisztelt Polgármester úr, képviselőtársak, vendégeink!

A rákoshegyi temető kapcsán elhangzott vitára reagálnék, ugyanis kénytelen voltam megállapítani, hogy a tárgyalótermet belengte Ron Werber szelleme. Amint hallgattam Önöket jutott eszembe az is, hogy ma reggel, útban a Polgármesteri Hivatal felé egy vagy két helyen találkoztam egy sajátos óriásplakáttal: a plakáton Magyarország Miniszterelnöke látható egy képviselő társaságában, alatta felirat: maffiakormány, a kép jobb alsó sarkában pedig a megbízó nevének rövidítése: MSzP. Imént “fellapoztam” a Wikipédiát, ahol a következő olvasható: ” A maffia szervezett bűnözői csoport. (…) A maffia fő bevétele különféle bűncselekményekből származik: kábítószer-kereskedelem, rablás, pénzmosás, zsarolás, prostitúció és illegális szerencsejáték…” Nem folytatom, de: attól függetlenül, hogy régi bolsevik trükk azzal vádolnom az ellenfelet, amit jómagam követtem el és attól függetlenül, hogy van-e vagy sem alkalmazásukban izraeli kampánytanácsadó, szíveskedjenek itt, a XVII. kerületben ezt a szellemet a palackba visszagyömöszölni. Képviselőtársaim! Lássák be végre, hogy ez nem közel-keleti törzsi háború, hanem választási kampány! Rákosmente népe tisztességes, zömében magyar, szlovák és sváb parasztemberek leszármazottai, akik nem kérnek – nem kérünk – a gyűlöletkeltésből!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

.