KÉSZ kerekasztal

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XVII. kerületi szervezete patronálásával december 12.-én 18 órától , a Vigyázóban került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, melynek moderátora Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a KDNP országgyűlési képviselője, résztvevői Martonyi János külügyminiszter, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és Mráz Ágoston politológus voltak.

Az igencsak kedvezőtlen időpont ellenére csaknem telt ház fogadta az előadókat. A párjukat ritkítóan színvonalas előadásokról itt és most nem vezetnék fel recenziót – azokat ott és akkor hallani, látni lett volna érdemes -, de közzé teszem az azokat követő hallgatói kérdés-hegyek egyik gyöngyszemét, ugyanis egyik jelen lévő utóbbi években általam is számos alkalommal taglalt kérdést tette fel a kerekasztal jeles résztvevőinek, mely nagyjából ekként hangzott: utóbbi években hová, mivé lett a Magyarok Világszövetsége?

A kerekasztal résztvevőinek fenti kérdésre adott, kellően árnyalt válaszait itt és most nem tudom és nem is akarom “reprodukálni”, de az est és fenti kérdés tanulságait leszűrve felkerestem a Világszövetség honlapját, melynek bevezetőjében a mai napig pontosabban körül nem határolt “égi patróna” és a nyolc hónapja (!) eltemetett, nagyszerű Rácz Sándor nekrológja szerepel. A “Magyarok Világszövetségének” internetes honlapjáról tehát süvölt az igénytelenség és e tény további kérdéseket enged felvetni:

Példának okáért azt, hogy mi okból, mi célból, milyen háttérrel, milyen (köz)pénzből működtetik a Magyarok Világszövetségét?

Annak idején – 2004 decemberében – ki, mi célból és milyen gazdasági-anyagi-ideológiai háttérrel erőszakolta rá a szocialista kormányzás idején nemzettudati válsággal küszködő magyar társadalomra a kettős állampolgárságról történő – előre “borítékolhatóan” történelmi kudarccal záruló – népszavazást? Az (azok), aki (akik) fenti “kényszeres” népszavazást eltervezték, a kudarcot követően mi okból és kiknek a támogatásával vezetik – még mindig – a Magyarok Világszövetségét?

(Alanyi blogíró fenti kérdéskörrel kapcsolatos felvetései kellő visszafogottsággal és szerénységgel arra a kérdésre szorítkoznának, hogy hol, miként, mikor, milyen tetten érhető módon állt a Magyarok Világszövetsége az utóbbi néhány évben a magyarok mellé akár Brüsszelben, Strasbourgban, Luxemburgban, vagy itthon, Magyarországon, a rezsicsökkentés, a multik elleni fellépések kapcsán…mikor, hol, milyen módon állt ki és védte a magyar érdekeket?… Amennyiben pedig nem állt mellénk, nem lépett fel szóval, tettel, pénzzel, paripával, milyen felhatalmazással, milyen jogosítvány alapján képviseli /hol, miért és kikkel szemben/ – még mindig – a világ magyarságát?)

Nem tudjuk, hogy megvalósítani kinek a tiszte, de a Kerekasztal résztvevői abban egyetértettek, hogy a Magyarok Világszövetségében sürgős “státusz-revízióra” van szükség.

.