“…ha megdobnak kővel…”

Közlemény

A rákosmentiek közössége gondoskodik a rászorulókról

Rákosmentén mi nem politikai cirkusznak tekintjük a hajléktalanok ügyét, hanem napról napra minden erőnkkel igyekszünk segíteni rajtuk. Az önkormányzat rendszeresen ételt, ellátást, és biztonságot, esélyt nyújt nekik. Másoknak is ezt javasoljuk.  A szerencsétlen sorsú embereknek nem felbérelt tüntetőkre van szüksége, hanem rendszeres odafigyelésre. Rákosmente közössége ebben élenjáró. Ezért a rákosmentiek nevében minden ízléstelen politikai provokációt visszautasítunk.

Rákosmentén a hajléktalanokról széleskörű összefogás gondoskodik.

A téli időszakban az együttműködő intézmények – a Polgármesteri Hivatal munkatársai, önkormányzati képviselők, a Közterület-felügyelet, a Népegészségügyi Intézet, a Magyar Vöröskereszt, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága, a Delta XVII. kerületi Polgárőrség, illetve a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ, Mezőőri Szolgálat – szakemberei rendszeresen végiglátogatják a rákosmenti hajléktalanokat. A résztvevők takarókat, hálózsákokat, konzerveket, gyógyszereket, vitaminokat, kötszereket, meleg ruhát és élelmiszert visznek a fedél nélkül élőknek, tájékoztatást adnak az elhelyezési lehetőségekről, valamint a segítő szervezetek elérhetőségeiről.

A Magyar Vöröskereszttel kötött szerződés értelmében a képviselő-testület az elmúlt években közel 7 millió forinttal támogatta a hajléktalanok gondozását.

Rákosmente Önkormányzata az elmúlt években több, Budapesten egyedülálló akciót indított útjára a hajléktalanok, rászorulók érdekében.

A Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek minden évben a téli hideg idején, novembertől márciusig hetente tartanak ingyenes ételosztást, ahol egy alkalommal 200 adag melegételt, teát osztanak ki, 2012-2013 fordulóján összesen 3150 adag étel jutott így a rászorulóknak.

A városháza kezdeményezésére a XVII. kerületben egy önkormányzati épületben három éve működik az Adományház, amely fogadja és elosztja az adományokat, használt ruhát, cipőt, takarót, bútort, háztartási eszközöket, élelmiszert biztosít az igénylőknek.

Településünkön két fő utcai szociális munkás gondozza a hajléktalan személyeket, akik napi rendszerességgel járják végig az útvonalat. Feladatuk a helyszíni gondozás, kríziskezelés és elszállásolásuk megszervezése.

Rákosmentén a fedél nélkül élők az Üdvhadsereg Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézmények nappali melegedőjét is igénybe veszik, ahol meleg ételhez is hozzájuthatnak.

Téli időszakban – nyitvatartási időben – az önkormányzat intézményei, köztük a Gyermekjóléti Szolgálat valamint a Rákoskeresztúri Családsegítő Központ lehetőséget biztosít arra, hogy felmelegedjenek az utcán élők, ahol meleg teát és mentális segítségnyújtást kapnak.

Az, hogy valaki hajléktalan, nem jogosíthatja föl arra, hogy élhetetlenné tegye mások környezetét, semmibe vegye az emberi együttélés alapvető normáit. A rendeletre azért volt szükség, mert Rákosmente közterületeinek, közparkjainak egy részét a hajléktalanok miatt ma nem lehet rendeltetésszerűen használni, rendszeres az alkoholfogyasztás, a szemetelés, a biológiai szükségletek kielégítése. A kerületi családok joggal várják el, hogy a játszótérre vihessék gyermeküket, unokájukat, hogy a közparkokban a padokon pihenve tiszta környezetben nyugodtan kikapcsolódhassanak.

Budapesten van más megoldás a hajléktalanok számára: 2010 óta hétszázzal nőtt a fővárosban a munkásszállóknál színvonalasabb férőhelyek száma, egészségügyi központot hoztak létre számukra, programok indultak a lakhatás és munkaerőpiaci elhelyezkedés megoldása érdekében.

Visszatetsző a szerencsétlen sorsú emberek helyzetét politikai kampánycélokra felhasználni. Ízléstelen és morbid viselkedés a szabadban megfagyás, a szemetelés, az alkoholfogyasztás jogát követelni a hajléktalanoknak.

Rákosmente összetartó, erős közösség, amely rendet szeretne városában, ugyanakkor gondoskodik a rászorulókról, segíti őket nehéz élethelyzetükben.

Budapest, 2013. szeptember 4.

Sajtó és Kommunikáció

Rákosmente Önkormányzata

.