Napirend előtt augusztus 26.-án

Napirend előtti felszólalás 2010. augusztus 26. (jegyzőkönyv, munkapéldány, szó szerint)

Dr. Fenke Ferenc: Tisztelt Képviselőtársak, Vendégeink, Jegyző Asszony! Bizonyára – azon képviselőtársaim, akik részesei voltak az előző ciklusnak -, emlékeznek arra, hogy számos alkalommal napirendben és napirend előtti felszólalásaimban kevés kímélettel ostoroztam az akkori városvezetést amiatt, hogy a buszpályaudvart nincs hajlandósága vagy lehetősége megszüntetni, a város-rehabilitációt elkezdeni sem tudja. Bizonyára Alpolgármester Úr emlékszik arra, hogy 2005-ben fe1csattantam egy bizottsági ülésen, amikor közölte, hogy fogalma sincs, hogy a buszpályaudvart mikor tudják elhelyezni onnan, ahol volt. Tisztelettel jelentem, azóta sikerült. Tény az, hogy napirend előtti felszólalásaim egyike úgy szólt, hogy 2005-ig 15 éven keresztül Angliában vizsgálták a buszpályaudvarok környékén észlelhető gyermekrák morbiditást, és tizenkétszeresének találták a normál átlag – populációhoz képest. Innen származott az én felzúdulásom.

És most: elkészülni látszik városközpontunk, ragyogó lesz a Szent Kereszt tér, igazán szívet gyönyörködtető…ehhez képest az augusztus 19-i Hírhozóban mit olvasok? Idézem: “Még el sem készült, de a rongálók már “dolgoznak” a szépülő városközpontban és a Szent Kereszt téren. Az új buszmegállók, az olasz márványburkolat a graffitisok áldozatává váltak. A megújult Szent Kereszt teret megszállták a hajléktalanok, valakik rendszeresen letörik az öntözőrendszer szórófejeit, tövestül szedik ki a növényeket, kitapossák a frissen telepített gyepet, de még a templom hirdetőtábláját is betörték.” A környékbeli lakók folyamatosan panaszkodnak amiatt, hogy a hajléktalanok elfoglalják a Szent Kereszt téri padokat, italoznak, randalíroznak, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Polgármester Úr választási tájékoztatójában, közös szórólapunkon megemlíti azt, hogy sokat áldoztunk a közbiztonságra – ez így van -, az állam helyett is plusz rendőrjárőröket fizetünk, autókat, eszközöket vettünk a helyi kapitányságnak, létrehoztuk a kerületi közterület-felügyeletet és a Rákosmenti Mezei Örszolgálatot. És akkor megkérdezem kellő visszafogottsággal, hogy hol vannak? Hol vannak, és miért kapják tőlünk a pénzt, miért fizetjük, miért támogatjuk őket nem kis összeggel? És egyáltalán, kikérem magamnak azt, hogy ha 55-tel megyek a Ferihegyi úton, vagy rossz helyen parkolok, villámgyorsan elkapnak…de amikor l50-nel előz meg a Tarcsai úton egy ilyen kockafejü, 130 kilós állampolgár, az alatt a lányokat igazoItatják a sarkon, hogy betöltötték-e már a 18 évet vagy sem. Kikérem magamnak még egyszer…és remélem, hogy az Önök nevében is ezt tehetem. Nem beszélve arról, hogy nemsokára készen lesz ez a ragyogó tér, és látom lelki szemeim előtt, hogy a kiskunmajsai és jászkiséri, nem kis számú család majd a díszkút és Mecseki Hargita szobra közé fogja felverni sátrát. Nem ezért csináljuk, amit csinálunk, nem ezért dolgozunk, és ez az egész történet evvel a rongálással meg a lomizással már egyszer véget kellene, hogy érjen. Nem mi vagyunk ebben az illetékesek, de szeretném kérni, hogy legyünk illetékesek. Kérdezem továbbá a jogi végzettségű képviselőtársakat és Polgármester Urat is, hogy a „lomizás” törvényi megakadályozására van-e precedens? Szerintem van, például az Amerikai Egyesült Államokban, hogy a kihelyezett szemét, vagy lom egészen addig, amíg az illetékes szerv érte nem jön, magántulajdon. Ha nincs rá precedens, akkor csináljunk. Mert ez, ami itt zajlott két hónappal ezelőtt – akik gyakran fordultak meg az Akácvirág, a Ferihegyi és Gyökér utca környékén, mint jómagam, láthatták -, vérlázító és tarthatatlan.

Köszönöm szépen a figyelmet.

.