Wass Albert-szobor avatásán elhanzott beszéd

Errefelé jövet két gondolat mo­toszkált a fejemben.
Az egyik az, hogy vajon meghall­gatja-e a mi Istenünk fohászomat és megajándékoz-e minket ma dél­után egyesőmentes nappal? Ö ­úgy látom – meghallgatott.
A másik gondolatom az volt, hogy képtelen voltam feltételezni azt, hogy Wass Albert szobrának állítá­sa és felavatása olyan mély indula­tokat vált ki – bizonyára Önök is olvasták a mai újságokban -, hogya Fővárosi Közgyűlésben területileg illetékes, de lelkileg illetéktelen kép­viselőnő napirend előtti felszólalás­ban kérdőjelezi meg szoborállítá­sunkjogosságát és törvényességét. Itt és most elmondanám tehát, hogy Wass Albert rákoskerti szobrának felállításajogos és törvényes akkor is, ha az a Madárdombról nézve tu­rulmadárnak látszik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy tartják, hogy eleink több mint 1100 évvel ezelőtt – a Vereckei-hágót el­hagyva, a Máramarosi-hegyek déli lejtőin aláereszkedvén – válaszút­hoz érkeztek: egyik csapatunk ke­letnek fordult és tartós szállást rendezett be magának a mai Mező­ség dombhátain – a már évszázad­ok óta az innen keletre élő széke­lyekkel is találkozhattak -, a többi magyar pedig déli és nyugati irány­ba indult és a Dunáig, majd az óce­ánig meg sem állt.
Az elválás helye a Válaszút nevet kapta, a gyönyörű, dimbes-dombos, szurdokokkal, mocsarakkal tarkí­tott táj – az összes magyar ide térvén vissza – a magyarság első Kárpát­medencei szálláshelye, tulajdonkép­pen az európai magyar őshaza: Wass Albert szülőföldje, a Mezőség.

A Mezőség Kolozsvár és Maros­vásárhely között fekvő, mintegy 11.000 négyzetkilométernyi, csoda­szép tájegység, keletről Marosszék, északról Máramaros, nyugatról Kalotaszeg, délről-délkeletről a Küküllők határolják.
Tudni kell, hogy Wass Albert szülőfalujától keletre mintegy 30 kilométerre fekszik Pusztakama­rás, Sütő András szülőfaluja. A Me­zőség tehát két, méltán világhírűvé vált magyar írót ajándékozott ne­künk: lehet, hogy szentségtörésnek hangzik, de ÖK az én magyar, iro­dalmi Nobel-díjasaim!
Wass Albert tehát 1908 január­jában, az erdélyi Válaszúton szüle­tett. Meghalt az Egyesült Államok­ban, Astorban, 1998 februárjá­ban.
E két dátum 90 év leírhatatlanul gazdag életútját foglalja keretbe; Wass Albert életét – és jellemét – az erkölcsi szilárdság, az állhatatos­ság, a bátorság, a helytállás és a mindenek feletti hazaszeretet jelle­mezte. Wass Albert azon erdélyi arisztokrácia képviselője volt, mely társadalmi állását sohasem a pri­vilégiumok, hanem a kötelezettsé­gek forrásának tekintette.
A Wass-család nemesi címét még Szent László királytól nyerte, an-
nak érdeméül, hogy a család egyik őse, Buzát fia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt az ál­tala egy, az orrán nyíllal megseb­zett, felbőszült bölénybikától men­tette meg azáltal, hogy a bikát szarvainál fogva bedobta a czegei tóba. Tettéért orrán nyíllal átlőtt bölényfejes címerrel – amely azóta is a Wass család címerállataként szerepel- és hatalmas testi erejére utaló Vas névvel jutalmazta Lóbot a király, s a kor szokásai szerint hi­vatalosan is neki adományozta a tavat, a körüllevő dombokkal együtt.
Itt született tehát – a kálvinista vallás jegyében – Wass Albert, az egyik legnagyobb magyar. Ahol fi­atalságát élte – a Mezőség – a ma­gyarság nemzeti tragédiájának egyik meghatározó színtere. Nem véres csaták sora, hanem a lassú sorvadás, a pusztulás fémjelzi sor­sát. A Mezőség ugyanis először a mind nagyobb számban betelepülő és egyébként is szapora románok révén először vegyes lakosságúvá, majd román többségűvé vált.
A románok első alkalommal 1601-ben foglalták el Erdélyt – a ka­tonai ellenállás ekkor olyan heves volt (vezérüket, Vitéz Mihályt is megölték a tordai csatamezőn), hogy ez a kísérlet kudarcba fulladt. Hihetetlen politikai intelligenciáról téve tanúbizonyságot – ha a törté­nelem folyamán nem mindig ká­runkra cselekedtek volna, még cso­dálni is tudnám őket – ezt követően 100 év “szünet” következett és csak az 1700-as évek elején kezdtek újra nagyobb tömegekben, többnyire juh- és kecskenyájaik kíséretében beáramlani Erdélybe, a Mezőségre. Wass Albert és Sütő András is leír­ja, hogy míg 1710 környékén a me­zőségi románok a lakosság 15-20 százalékát alkották, ez az arány 1790-re 50-55 százalékra változott!
Téves lenne tehát azt hinni, hogy a folyamat újkeletű – az 1920-as trianoni döntés Erdély tragédiáját csak betetőzte.
A betelepülők okozta lassú pusz­tulást Wass Albertnek alkalma volt

“élőben”, közelről végigszenvedni. Írótársaival – Kós Károly, Molter Károly, Szabó Dezső, Reményik Sándor – a “Transzszilvánisták” szellemi csoportj át alkotta. A transzszilvanizmus az erdélyi ma­gyarság önálló külön lelkiségét és jellegét tételezi fel és ennek a külön karakternek a vizsgálata révén igyekszik meghatározni az “erdélyi lélekfogalmát”, amelynek főbb ele­mei:
- a történelmi szükségszerűség révén megvalósuIt, részint önálló erdélyi TÖRTÉNELEM
- az erdélyi TÁJ mindenre – fő­képp a gondolkodásra kiható – sze­repe
- és a magatartásformában meg­nyilvánuló TOLERANCIA elve.
Nem véletlen, hogya VALLÁS­SZABADSÁG eszméjét a világon először Erdélyben hirdették ki és alkalmazták. Nem véletlen, hogya válságos időkben a magyar szelle­miség utolsó MENTSVÁRA volt Er­dély.
Wass Albert – amikor már nyil­vánvalóvá vált számára, hogy ma­gyar katonatisztként sikertelen próbálta védeni a Hazát -1947-ben fiaival Németországba menekült. Először Bajoroszág északi részén telepedett le, mint uradalmi intéző – itt írta A Funtineli boszorkány-t
-, majd Hamburgba költözött. Ba-
jorországi tartózkodásához kötő­dik az a sokat emlegetett anekdota, amely arról szól, hogy éppen egy erdei tisztás on, egy rönkön ülve csattogtatta írógépét, amikor ame­rikai katonák egy kisebb csoportja talált rá. Amikor azok – a váratlan látványtól némileg megrökönyödve – azt igyekeztek megtudakolni, hogy ki fia-borja lészen a bolondos betűvető, Wass Albert mosolyogva felnézett és némileg hiányos angol­ságával világosította fel az ameri­kaiakat: “I’m the Hungarian Shakespeare … ” Jót mulattak, min­den jóval ellátták, majd békében távoztak a katonák …
Az amerikai emigráció követke­zett. Az Egyesült Államok déli ré­szén, a több tízezer hektárnyi erdő övezte, Astor nevű kisvárosban volt lehetősége az Államok jóvoltából letelepedni. Wass Albert ellen a hetvenes évek végétől számos alka­lommal kíséreltek meg merényle­tet.
Bár Wass Albertet az amerikai állam soha nem adta ki, és a me­rénylőket diplomáciai mentesség okán mindahányszor futni hagyták.
Mégis figyelemre méltó, hogy a Securitate és a Wiesenthal-központ szerint háborús bűnös Wass Albert ellen nem a II. világháború után, hanem azt követően indítottak haj­szát, hogy alapítványa tizenkilenc magyar és negyvenhárom angol nyelvű, az erdélyi magyar szellemi­séget méltató és a románok újkori honfoglalását kíméletlen nyíltság­galleíró, leginkább ismeretterjesztő témájú könyvet és három folyóiratot adott ki, melyek tiszteletpéldányát díjtalanul küldték el a jelentősebb amerikai középiskolai és egyetemi könyvtárak számára.
Wass Albert életét végül nem a merénylők, hanem a politika oltot­ta ki: 1998. február 17-én öngyilkos lett. Az egyik legnagyobb magyar ugyanis nem lehetett magyar ál­lampolgár. 1996. június 24-én a Ma­gyar Köztársaság Belügyminiszté­riumának Állampolgársági Főosz­tályához beadott kérvényére a kö­vetkező választ kapta:

“Sajnálattal értesítem arról, hogy magyar állampolgárságát az 1945. évifegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így a magyar állampolgárság fenn­állását tanúsító bizonyítványt ki­állítani nem tudok.”

Ugróczky Mária főosztályvezető Bp., 1997. január 11.
(NOTA BENE: a belügyminisz­tert KUNCZE GÁBOR-nak hívták)
Hölgyeim és Uraim! Ne legyenek illúzióink: életünket, a magyar jö­vőt ma is ugróczkyk, kunczék és gyuriczánék határozzák meg – egé­szen addig, amIg mi hagyjuk, hogy meghatározzák.
Bár a Művész erre felhatalma­zott, soha nem venném a bátorsá­got ahhoz, hogy a széles nyilvános­ság előtt egy képzőművészeti alko­tás szimbolikájáról tartsak érteke­zést – és mégis: Bedey Gábor művé­ben a talapzatot képező és nyerses­séget sugárzó bazalttömbnek épp oly jelentősége van, mint a márvány metszési síkjainak, illetve a sík, a vonalak szigorát megtörő szob or­alaknak, az író keresztbe tett kar­jának.
Az alak mintegy a bezártságból emelkedik elő, szerves egészet alkot­va a háttérrel, a talapzattal, a hold­és nap-szimbólummal. Wass Albert élete, a magyarság sorsa köszön visz­sza mindezekben, de ugyanilyen je­lentősége van a kopjafára emlékez­tető külső megjelenésnek is.
A mű – megítélésem szerint ­hűen tükrözi az író lelki szilárdsá­gát, állhatatosságát, töretlen ma­gy ar hitét.
Persze sokan – és nem csak a fő­városi közgyűlésben – feltehetik a kérdést: miért van szükségünk ép­pen Wass Albert-szoborra, éppen most, éppen itt, Rákoskerten? Szükség van rá éppen úgy, ahogy szükségünk van II. János Pál pápa szobrára Rákoshegyen, a Trianon­emlékműre vagy a Podmaniczky­kastélyra Rákoskeresztúron, mert szükség van történelmi tudatunk­ra, kollektívemlékezetünkre. Szük­ségünk van minderre, azért hogy Wass Albert szellemében magyar Magyarországunkat elkezdhessük újra felépíteni.

Szólj hozzá