Gy. Németh újratöltve avagy A magyar beteg (121.)

Szeptember elején történt kampány-kiruccanásunk összefoglalója Gy. Németh Erzsébet avagy A magyar beteg (120.) c. bejegyzésemben olvasható (l. ott). Átmenetileg úgy tűnt, hogy a XVII. kerületi össz-ellenzéki polgármester-jelölt a Ferihegyi úti Szakrendelő felújítási terveinek ismertetése kapcsán megértette, hogy mit mondok. Nem így történt, jelölt asszony – mint kiderült – nem értette meg. Ugyanakkor, ugyanott, K. Gergely főpolgármester-aspiráns és a területileg illetékes ellenzéki egyéni képviselőjelöltek társaságában megbeszéltük – és erről informális megállapodás született -, hogy a kampány során nem nyúlunk egymás pocskondiázásának eszközéhez, tehát a “gentlemen’s agreement” elvéhez tartjuk magunkat. Mindez működött is – egészen a tegnapi napig. Ekkor ugyanis az ellenünk egyesült ellenzék előre megfontolt szándékkal, mindenkire (többek között tragikusan fiatalon elhunyt polgármesterünk emlékére) való tekintet nélkül, különös kegyetlenséggel szórta tele a kerületi postaládákat egy 8 (azaz nyolc) oldalas, időszaki kiadványnak titulált, műfaját tekintve a politikai publicisztika legsötétebb korszakait idéző “újsággal”…és ez volt az a momentum, amikor az egyesült ellenzék – felrúgván megegyezést, etikát és a “noblesse oblige” számomra mindeddig kötelező, általuk félresöpört gyakorlatát – felszabadított a visszafogottság ígérete alól.

Tehát: íme az időszaki kiadvány fedőlapja:

melyen egymáshoz szokatlan közelségben (nyilván, nem mernek egymástól távol állni) K. Gergely és Gy. Németh jelöltek láthatók, felettük a sokat mondó “VEGYÜK VISSZA BUDAPESTET” felirat. Az “újság” fellapozásához minimum nagykorú és/vagy rendőrségi felügyelet ajánlott, ugyanis amint kinyitjuk és beleolvasunk, mint görényodúból a bűz áramlik belőle a közéleti horror és a politikai pornográfia ahhoz hasonló elegye, amilyen maga a Momentum-DK- MSzP – Párbeszéd – LMP koalíció (nota bene: hová lett a címlapról a Jobbik?). Első rettenetünkből felocsúdván, majd belelapozván a kiadvány belsejébe találunk egy K. Gergellyel készült, abszolút elfogulatlan/objektív/haladó interjút, melynek keretében a nagy Ő megnyugtat afelől, hogy “…visszaadunk abból, amit a Fidesz helytartói elvettek a budapestiektől”…mármint Ők, a horror-koalíció visszaadnak nekem abból, amit én elvettem tőlük… Kellő visszafogottságot tanúsítva lássuk be: az ígéret gyakorlati és elméleti tartalma egyaránt sajátos…mint ahogy az is, amit K. Gergely, mint a városrendezés, az egészségügy és az ezotéria felkent professzora ekként nyilvánít ki: “…amíg nincs minden kerületben CT, addig az én városomban új stadion nem épül…” Iménti passzusnál kéretik nem elképedni “az én városom” kifejezésnél, ugyanis ennél sokkal izgalmasabb az a leplezetlen tájékozatlanság, ami egy CT (és egyéb egészségügyi objektum, eszköz és/vagy létesítmény) telepítésének területi szervezési, költséghatékonysági és működtetési feltételeit illeti. K. Gergely ismételt orbitális blöffjének lehettünk tehát elszenvedői. De: ne ragadjunk le e nagyszerű ember lódításainak tömkelegénél, hisz’ következik a kiadvány – talán még mulatságosabb – Gy. Németh E. interjúval súlyosbított oldala. Jelöltünk ezen a két hasábon hosszasan és megnyerő módon taglalja saját hasonlíthatatlan erényeit és reprodukálhatatlan ígéreteit. Elérkeztünk viszont a kiadvány “punctum saliens”-nek minősülő, szürke-fehér-vörös betűkkel ellátott, minden szempontból figyelemre méltó bejegyzéséhez. Az a tény, hogy annak szerzőjét fel nem tüntető írás közvetlenül Gy. Németh fotója alatt található, joggal engedi a feltételezést, miszerint a polgármester-jelölt műve, amennyiben pedig nem az, kizárólag az Ő jóváhagyásával jelenhetett meg. Az írás címe:”DILETTÁNS ALPOLGÁRMESTER AZ ÚJ FIDESZES JELÖLT”.

Namármost: azon túl, hogy fenti cím bizonyos értelemben kimeríti a becsületsértés tényállását, különösebb levéltári kutakodást mellőzve megállapítható, hogy a mű önmagában egy végtelenített hazugságáradat. Ami pedig igazán megfogott, az az ismételten magával ragadó, sistergő provincializmus és mélységes tudatlanság, mellyel Gy. Németh – minek utána több alkalommal elmagyaráztam Neki, hogy a XVII. kerületi Szakrendelő NEM AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONA  és azt NEM IS AZ ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDTETI, ergo a felújítás késlekedéséért sem okolható  – szóvá teszi, hogy “nagyon ráférne a felújítás és a bővítés (…) amelynek vezetője egyébként fideszes önkormányzati képviselő.” Ezúttal tekintsünk el attól az apró és elhanyagolható részletkérdéstől – melyről, mint kiderült, sikertelenül igyekeztem jelölt asszonyt korábban felvilágosítani – miszerint nem fideszes, hanem KDNP-s alelnök/képviselő/frakcióvezető vagyok.

Záró szösszenetként viszont foglalkoznunk szükséges az ellenzéki bagázs által felvezetett és Gy. Németh által írt és/vagy jóváhagyott “Dilettáns alpolgármester…” iniciáléval ellátott böffenettel:

Tisztelt polgármester-jelölt asszony!  Belátom, hogy nem feltétlenül kellemes, sőt, embert próbáló feladat, de amennyiben DK-s, momentumos, meg ki tudja milyenes jelöltként valódi, autentikus, echte, tőről metszett dilettánst szeretne látni, kérem, nézzen a tükörbe.

5 hozzászólás

  1. EpEr szerint:

    Kedves Doktor Úr!

    Gy. (Gyuriczáné) Németh és bandája nem először mutatja ki a foga fehérjét, ha már orvosi kérdéseknél tartunk. Hogy ki dilettáns és ki nem arról hosszasan lehetne eszmét cserélni. Horváth Tamás 12 éve alpolgármesterként szolgálta, szolgálja Rákosementét, és ahhoz, hogy a kerület tovább fejlődhessen Riz Levente örökébe lépve, a legjobb jelölt, aki vinni tudja tovább a megkezdett úton az építkezést.
    A gyűlölet oly magas fokán áll e madárdombi némber, hogy a fejét oly módon képes csak tartani, amitől a tükörbe sem tud nézni.
    “Nehogy azt hidd, hogy vége
    Nagyon is távol még
    Szabadon szívni az új levegőt
    Azt mit vártunk rég
    Nehogy azt hidd, hogy vége
    Hisz annyian vannak még
    Kik tükörbe nézni nem tudnak
    Bár nem fontosak rég”

  2. Sperling Károly szerint:

    Üdvözlöm! Nem találom, valahol olvastam Öntől, hogy Cseh Katalin nem fog többet Magyarországon Gyógyítani. Van erre garancia? Ha igen, mi az? Köszönöm a (remélem megnyugtató) válaszát.

    • dr Fenke Ferenc szerint:

      Tisztelt Sperling úr!
      A magyar (szak)orvos képzés megkövetel 5 éves ciklusonként teljesítendő ú.n. “kredit” pontszámot, melyet az aspiráns gyakorló (!) orvosnak szakma-specifikus előadóként, kongresszusi, illetve konferencián történő résztvevőként szükséges abszolválnia. Erről az illetékes egyetemi grémium nyilvántartást vezet. Amennyiben fenti (tovább)képzéseket szóban forgó dr. Cs. Katalin hitelt érdemlően, visszaigazolhatóan, Magyarországon, a képzési rendnek megfelelően teljesíti, felügyelet mellett “gyógyíthat”. Természetesen nevezett psycho-szociális, politikai és humán-etológiai előzményeinek ismeretében remélem, hogy erre – mindnyájunk érdekében – nem fog sor kerülni.
      Üdvözlettel
      dr Fenke Ferenc

      • Béla szerint:

        Tisztelt Doktor úr!
        Anno azt “ígérte”, hogy a momentumos Cseh Katalin nem fog gyógyítani. Amennyiben mindazon kritériumokat (“kreditek”, továbbképzések stb) , melyek a gyakorlati munkához szükségesek, nevezett nem teljesítette, hogy jelentkezhet be “mentősnek” (ha csak ápolói feladatkörre nem…bár kétségeim vannak afelől, hogy be tudna adni egy vénás injekciót) ?
        Üdvözlettel
        Béla

  3. Sperling Károly szerint:

    Tisztelt Doktor Úr!
    Köszönöm a válaszát, én is remélem, hogy erre nem fog sor kerülni.
    Üdvözlettel
    Sperling Károly