Klíma avagy A magyar beteg (153.)

Kiművelt fők (is) szokták volt mondani, hogy “a tények makacs dolgok”. A tények, röviden:

1./ a világ két legjobban jövedelmező iparága

a. a fegyvergyártás

b. a gyógyszergyártás

2./ az 1/a pontba foglalt érdekeltek szemszögéből a kelleténél kevesebb a háború

3./ az 1/b pontba foglalt érintettek szemszögéből (és itt – büntetőjogi felelősségünk tudatában – ne firtassuk az a. és b. pontban megjelenítettek között fennálló esetleges érdekközösséget) fel kell pörgetni a gyógyszeripart

És akkor jött a kínai ragály.

Nem feltétlenül szükséges az összeesküvés-elméletek egyetemi tanárának lenni ahhoz, hogy nagyjából biztosak lehessünk abban, hogy az “új” koronavírus nem a vuhani halpiacon sült denevért lakmározó kofáktól indult (mint ahogy azt alig több, mint egy éve explicit módon “tudomásunkra hozták”), az ok és okozat egészen máshol keresendő és a következmények ma már láthatóak, de beláthatatlanok.

Eme rövid bevezető után ecsetelném, hogy a járványnak kétségtelenül van két “haszonélvezője”: az egyik a globális klíma, az atmoszféránk, a légköri, néha már elviselhetetlennek bizonyult szennyeződés jelentős mérséklődése, a másik a légúti betegségek sújtotta páciensek tízezrei, tulajdonképpen a járvány közepette és annak ellenére életben maradt magyar beteg . Amúgy a COVID-19 a hétpróbás klímavédelmiseket is padlóra küldte ( hol vagy, Gréta, meg a Te dühös eszme-rendszered ?! ), a KO-t követően – briliáns támogatóik segedelmével – most kezdenek magukhoz térni. Nem szükséges diplomás környezetvédőnek, elég magamfajta székely góbénak lenni ahhoz, hogy belássuk: a millió tonnányi tengerjáró “sétahajó”, a “ha kell, ha nem, repülünk, mert olcsó” fapados megsemmisítő mennyiségű elégetett fosszilis anyag kibocsátását eredményezte.

Íme, fenti soraimat illusztráló, a Naplás-tavat megjelenítő két fotó: az első 2016-ban készült (forrás: Wikipédia). A képen látható kondenzcsíkok tanúsága szerint Budapest légterében a felvételt megelőző 5-6 percben (!) minimum 8, de inkább 10 repülőgép haladt át és okádta fejünkre az égett petróleumot (és ezt – az adott napra vetítve – szíveskedjenek megszorozni kb. ötvennel)… a kicsapódó szennyező égéstermék sem parajpürévé, sem vaníliapudinggá nem alakul át:

A következő felvételt néhány napja készítettem, hasonló szögből. A különbség észveszejtő: a légkörben béke, kristálytiszta égbolt, a vízben tobzódó récék:

A klímaharcosok apoteózisát követően őszintén remélem, hogy egyszer majd, valamikor megtudjuk, hogy 2001-ben kik szervezték meg a Világkereskedelmi Központ épületeinek profi módon kivitelezett felrobbantását, mint ahogy azt is, hogy 2019-ben kik szabadították ránk a koronavírust? A “miérteket” már tudni véljük, lásd fent: 1/a és 1/b pont.

2 hozzászólás

  1. Székely László szerint:

    Kína: 102.000 fertőzött, 5000 halott.
    “Fejlett világ”: 162.000.000 fertőzött, 3.400.000 halott.
    Ez nem világháború, biológiai fegyverrel?
    A “miért ?”-et talán jobb nem feltenni…
    László

  2. dr. Fenke Ferenc szerint:

    Imént találtam:
    “A vakcinagyártás a világ legnagyobb üzlete. Nagyobb, mint a fegyverkereskedelem, hiszen most nem néhány polgárháborús ország, de az egész világ áll hadban”. (részlet Szentesi Zöldi Lászlónak a Demokrata című hetilap 2021. május 12. számának 35. oldalán megjelent írásából)