Négy éve elhunyt imádott Édesanyám cinkotai sírjához friss virággal hetente járok, de nagyszerű nevelőapám, Bács Ferenc – özvegye által gyönyörűen karbantartott – Farkasréti nyughelyét Edina és piciny családom társaságában temetése óta most először kerestem fel:
Feri az elíziumi mezők olyan kiválóságainak közvetlen közelében nyugszik, mint Őze Lajos, Csukás István, Fényes Szabolcs…
Amúgy Nevelőapám, Kolozsvár központjának kőrengetegében nőtt fel, valószínűleg ez volt az oka, hogy később mindig “a természetben” keresett házat, lakást. Amint tehette, az erdőt járta, imádta meglesni az őzeket, a nyesteket, a szajkókat, a mókusokat.
Ma, sírján virágot helyeztünk el, mécsest gyújtottunk, imádkoztunk… és egyszer csak, váratlanul a néhány méterre lévő síremlékre ugrott egy kíváncsi mókus:
Kedves Feri! Úgy-e, Te is tudod, hogy nincsenek véletlenek?
Valóban nincsenek véletlenek!
Köszönöm!
Nincsnek véletlenek, ez egészen biztos. És az sem véletlen, hogy nálunk folyamatosan megjelenik egy feketerigó. Mozdulatlanul ücsörög az ágon és néz befelé. Nagypapám (Ibolya férje) imádta a madarakat, de leginkább a rigókat.
A mókusok igazi cukorborsók, igaz az én kis rágcsim, csak név szerint mókus (chilei mókus), de látod most is “minden összeér”, hogy egy számomra klasszikust idézzek