A Vátesz

Politikai publicisztikájában – a csaknem hat éve halott – Csurka István író-politikus 1988 óta több alkalommal kendőzetlenül és agysebészi precizitással mutatott rá mindarra, amitől ma is szenvedünk és ami ellen a magyar kormány és józan jobboldaliak ma is harcolunk. Alábbi gondolatai 2010.-ben (!) láttak napvilágot:

“…kissé elhűlve tapasztalom, hogy a társadalom nagy része – még a nemzeti gondolkodású része is – mennyire tájékozatlan a dolog lényegét illetően (…) A legtöbb embernek a spekulációs tőke mozdulatai, fenyegetései nem mondanak sokat, jóformán ezekről most hall először. Néhányan talán halványan emlékeznek arra, hogy Soros György néhány éve megtámadta az OTP-t, be akarván dönteni és bedöntés után megszerezni, de ez az emlék is halvány már, mert annak idején sem kapott a közvélemény nyílt tájékoztatást és magyarázó jegyzetekkel ellátott tényfeltárást az ügyben, mert az kínos lett volna. (…) Soros tehát, miközben emberbaráti szándékúnak mutatkozik s ajándékot osztogat, kétségtelenül idegen hatalmat képvisel, hódítóként van jelen az országban. A Soros Alapítvány magyarországi vezetői az első perctől mind egy körbe tartoztak. (…)

Viszont van valami, amit a kétharmados országgyűlési többségtől és személy szerint Orbán Viktortól nem vehetnek el. Nem vehetik el azt a másfél – kétmilliós tömeget, népet és polgárt, amely a választási eredményt kiküzdötte, megszenvedte és megünnepelte. Ez az akkor mozgósított erő most is itt kell álljon mögötte… Ez a társadalmi erő megvan. Harckészségét fel lehet támasztani. Ha ez a milliós tömeg most kiáll a kormány és Orbán mögött, akkor bebizonyítja, hogy Európában él az ötvenhatos magyar szellem és létezik egy öntudatos társadalmi erő, amely nemcsak valami ellen, hanem valamiért, pontosabban a saját függetlenségéért képes kiállni. Harcba szállni. Ennek a seregnek nem tudnak parancsolni. Hozzá sem férnek. Hacsak nem hoznak megint kommandósokat ellene, mint 2006.-ban. (…)

Az ellenség szuperaktív. Egy pillanatra sem tett le arról, hogy újra birtokába vegye az országot. Ezért itt az ideje, hogy számba vegyük, kikből is áll most teljesen tényszerűen az ellenség. Akik letagadják a spekulációs térdre kényszerítést, az összeesküvést és annak nem első sorban gazdasági, hanem politikai célját. Kik ők, hányan vannak és kit képviselnek? Megdöbbentő és váratlan kép tárul elénk. (…)

Összességét tekintve talán ezer-kétezer ember alkotja azt a hatalmi központot, amely Soros segítségével meg akarja ragadni a magyarság fölötti rendelkezést. Ellenszer velük szemben szinte kizárólag a megnevezés és a számontartás. A névsorolvasás. Nem szabad megengedni nekik, hogy rejtőzködve és mint a magyar sors egyik lehetséges és esedékes változatának megvalósítói lehessenek jelen a színen. Mert ha ez nekik sikerül, a magyarság éhen fog halni saját hazájában.”

/fotó: MTI/

1 hozzászólás

  1. R. Gabriella szerint:

    Most láttam először, amit írt Csurka és egészen félelmetes!
    R.G.